2015. június 10., 16:55

Lajèák: a migráció témájához nem viszonyulhatunk primitív módon

POZSONY. A szlovák diplomácia vezetője, Miroslav Lajèák szerint nem szabad primitív módon viszonyulni a migráció témájához. Ezt a mai kormányülés után mondta el Lajèák a futballhuligánok előre bejelentett, Szlovákia iszlamizációja és a menekültek ellen meghirdetett tiltakozó megmozdulásának a margójára. A tiltakozás jövő héten lesz Pozsonyban.

Lajèák elmondta, a migráció témájáról politikai tárgyalások folynak, a témával kapcsolatban különböző hangulatok észlelhetőek az emberek körében.

„A kormánynak jelentős ellenvetései vannak az Európai Bizottság kötelező kvótát előíró javaslata ellen, mivel úgy gondoljuk, nem ez a helyes út” – mondta Lajèák. Hozzátette, nem jelentenek megoldást az erőszakos tiltakozó megmozdulások sem, szerinte ez a témához való primitív hozzáállást jelzi. „Élő emberekről van szó, akik menekülnek, hogy megmentsék az életüket” – figyelmeztetett a külügyminiszter.

Robert Kaliòák belügyminiszter szerint a véleménynyilvánítás alapja az, hogy nyugodt legyen, és ne sértse mások emberi méltóságát. „Minden alkotmány adta jogunknak van határa” – tette hozzá Kaliòák. Elégedetlen amiatt, hogy az önkormányzat a tiltakozó akció engedélyezése során nem érdeklődött afelől, kik a megmozdulás szervezői. Figyelmeztetett arra is, hogy a belügyminisztérium ebbe nem tud beavatkozni. „Csak a jogállapotot tudjuk respektálni, vagyis azt, hogy a tiltakozó akciót előre bejelentették” – állapította meg a belügyminiszter.

Ahogy arról az Aktuality.sk portál tájékoztat, a Pozsony-Óváros városrész a törvény értelmében bejegyezte a nyilvános gyűlésről szóló bejelentést, az akció segítségével a nyilvánosságot szeretnék figyelmeztetni az Európai Unió rosszul konfigurált migrációs politikájára.

Eközben a közösségi oldalon létrejött egy oldal, amely Szlovákia és Csehország huligáncsoportjait és szélsőségeseit szólítja meg, hogy kapcsolódjanak be a tiltakozó megmozdulásba.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.