2018. június 7., 15:08

Közülük kerülhet ki az MKP köztársaságielnök-jelöltje

A Magyar Közösség Pártja nyilvánosságra hozta, kiket indítana a jövő évi köztársaságielnök-választáson. Négy név van a kalapban, a párt Országos Tanácsa június 23-án dönt arról, ki lesz a befutó.

201707031741130.000000000001a_menyhart_jozsef-640x426.jpg

„Szlovákia 2019-ben köztársasági elnököt választ. Az állam szerves részét képező nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szempontjából is fontos, ki fog az ország élén állni, ezért a Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége kellő felelősséggel állt hozzá ehhez a választáshoz” – írja közleményében az MKP. 

Sokat látott, rutinos politikusok és jelenleg is aktív pártvezetők

Hozzáteszik: "az Országos Elnökség úgy határozott, köztársaságielnök-jelöltként 

Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter nevét terjeszti a június 23-án tartandó Országos Tanács elé,

bízva abban, hogy felelős, az ország és a magyar közösség javát egyaránt szolgáló döntés születik.”

A négy jelölt közül ketten, Menyhárt József és Őry Péter jelenleg is az MKP legfelsőbb csúcsvezetéséhez tartoznak. Előbbi a párt 2016-ban megválasztott elnöke, utóbbit szintén az MKP legutóbbi tisztújító kongresszusán választották meg OT-elnöknek.

A jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő Csáky Pál sem lehet ismeretlen a széles közvélemény számára: korábban volt a párt elnöke és Szlovákia miniszterelnök-helyettese is. 

Miklós László, a zólyomi Műszaki Egyetem professzora elsősorban szakpolitikusként vált ismertté. 1998-2006 között, a Dzurinda-kormányok idején két cikluson át vezette a környezetvédelmi minisztériumot.

Mint ismert, az MKP Bárdos Gyula személyében a 2014-es szlovákiai elnökválaszon indított először magyar köztársaságielnök-jelöltet. Bárdos így nemcsak az MKP, hanem Szlovákia történetének első magyar nemzetiségű államfőjelöltje lett. Végül öt százalékot meghaladó eredménnyel az ötödik helyen végzett.

Akár két magyar jelölt is indulhat

A jövő évi elnökválasztáson akár két magyar jelölt is indulhat. Az MKP mellett ugyanis a Most-Híd sem cáfolta, hogy magyar jelölt indításában gondolkodik. A párt 2014-ben Bárdos Gyula ellenében a csúfosan leszerepelt Pavol Hrušovskýt támogatta, sajtóértesülések szerint azonban jövőre Bugár Béla pártelnököt indítják.

Bugár ezt újságírói kérdésre válaszolva maga sem zárta ki, igaz: nem is erősítette meg. A TASR szlovák hírügynökség februárban arról adott hírt, hogy a párton belül már többször is felmerült Bugár neve mint lehetséges elnökjelölt. Állítólag más nevekről is szó volt, például Nagy József európai parlamenti képviselőéről vagy Lucia Žitňanská volt igazságügyi miniszteréről. A párt tagjai azonban eddig nem kommentálták az egyes neveket.

Bugár Béla május végén szólalt csak meg az ügyben. Azt mondta, hogy a június 9-ére tervezett pártkongresszuson derül csak ki, hogy indul-e az elnökválasztáson. „A kongresszuson fog megszületni a döntés. Ha tudnám is az eredményt, akkor sem mondanám meg“ – közölte. Arra a kérdésre, hogy alkalmasnak érzi-e magát erre a tisztségre, azt válaszolta, hogy ez nem az érzésekről, hanem a felelősségről szól.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.