2012. május 4., 09:48

Közös terveket szövöget Radièová és Lipšic?

POZSONY. Bár Iveta Radièová ex-kormányfő csütörtökön hivatalosan elhagyta a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártot (SDKÚ-DS) nem biztos, hogy végérvényesen távozik a politikai életből. A Hospodárske noviny napilapnak adott interjújában nem zárta ki a közéletbe való visszatérés lehetőségét.
Az ex-kormányfő az interjúban kifejtette,  észleli a polgárok elégedetlenségét. Úgy látja, nagyobb beleszólási lehetőséget igényelnek az emberek a közügyek irányításába. Szerinte erre az igényre pártprogramot lehetne építeni. Radièová úgy véli, Szlovákiának nemcsak rövidtávú megoldásokra, hanem új vízióra van szüksége. Nem tagadta, ezek intenzíven foglalkoztatják őt, részleteket azonban nem árult el. 

Iveta Radièová nem tagadta, hogy a múlt héten találkozott Daniel Lipšic (KDH) ex-belügyminiszterrel, a kereszténydemokraták alelnökével, akivel politikai témákról is beszélgetett. Lipšic jelenleg azt fontolgatja, hogy ringbe száll a KDH elnöki posztjáért. Emellett azt sem zárta ki, hogy kudarca esetén új pártot alapíthat – közölte a Hospodárske noviny.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.