2018. szeptember 1., 12:17

Közjogi méltóságok a szlovák alkotmányról

Szlovákia megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a szlovák törvényhozás egykori pozsonyi épületében Ünnepi Akadémiát tartottak szeptember 1-jén.

unnepi-akademia-alkotmany.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: TASR

Ez a nap egyben a Szlovák Alkotmány Napja is, ezért érthető, hogy három közjogi méltóság is kifejtette véleményét az alaptörvényről.

Andrej Kiska köztársasági elnök emlékeztetett rá, hogy a Szlovák Alkotmány demokratikus jogállamként határozza meg az ország társadalmi rendszerét. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az emberek nem érzik azt, hogy mindenki egyenlő a törvény előtt és ezzel kapcsolatban megemlítette az alkotmánybírók esedékes választását és a rendőrségnél történő változásokat. Óva intett attól, hogy politikai marketingcélokból módosítsanak az alaptörvényen. A köztársasági elnök szerint az Alkotmány iránti őszinte tiszteletet olyan tettekkel lehet legjobban kifejezni, amelyek képesek megújítani és megtartani az embereknek az igazságosságba és a jogállamiságba vetett bizalmát. Ilyen alkalomnak tartja a felelős politikusok lehetséges döntését az alkotmánybíróságon és a rendőrség élén történő változásokról.

Andrej Kiska államfő
Andrej Kiska államfő
Fotó:  TASR

Andrej Danko (SNS) a szlovák parlament elnöke az Ünnepi Akadémia szónokaként leszögezte:  Az Alkotmány Napja a szlovákok sokjelentőségű és meghatározó ünnepe. Az 1993. január 1-jén létrejött Szlovákia alapjait maga az Alkotmány rakta le. A demokrácia nem statikus folyamat, változásokra van szüksége. Az állam megalakulásakor hozott törvények nem bizonyultak elegendőeknek. Mindig alkalmazkodni kell a korhoz. Szlovákia ma egy érett nemzet és ezt a kisebbségekkel való együttélés is példázza. A házelnök ismét bírálta az ellenzéket és hozzátette, hogy bizonyos pártoknak már nincs is szükségük tagságra, elegendő számukra a közösségi háló. Az államot érett politikai pártoknak kellene vezetniük, amelyek programjaik révén versengenek és nem a Facebook-oldalaikkal. Elutasította, hogy az országot maffiózók vagy fasiszták irányítsák. Kiemelten szólt a cseh-szlovák kapcsolatokról. Rámutatott, hogy mindkét országot sok kihívás vár.

Andrej Danko házelnök
Andrej Danko házelnök
Fotó:  TASR

Peter Pellegrini kormányfő szerint a Szlovák Alkotmány egy jól megszerkesztett és korszerű dokumentum, nincs szükségünk egy újra. Ugyanakkor bátran módosítsunk rajta, amennyiben ez a dolgok javára válik. Ilyen változtatásként említette azt az új cikkelyt, amely a házasságot mint egy férfi és egy nő kapcsolataként határozta meg vagy a víz védelméről szóló passzusokat.

Peter Pellegrini kormányfő
Peter Pellegrini kormányfő
Fotó:  TASR

Szlovákia Alkotmányát 1992. szeptember 1-jén fogadta el a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. Az alaptörvényt a Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői nem szavazták meg.

unnepi-akademia-alkotmany.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.