Közép-európai államfők találkoznak Pozsonyban
A találkozó mottója "A növekedés stratégiájával a válság utáni megújulásért". A rendezvény olyan platform, melynek résztvevői bármilyen témát megnyithatnak. A párbeszéd várhatóan nyílt és kreatív lesz. A rendezvény kétoldalú találkozókra is lehetőséget kínál, például a szerb és a koszovói fél is tárgyalóasztalhoz ülhet – írja a TASR hírügynökség.
Magyarország, Csehország, Ausztria, Románia, Montenegró, Észtország, Macedónia, Litvánia, Lettország, Horvátország, Ukrajna, Lengyelország, Bulgária, Moldávia, Szerbia, Albánia, Szlovénia, valamint Bosznia Hercegovina és Koszovó elnöke is megerősítette, hogy részt vesz a találkozón.
A kétnapos programot szerda esete a Szlovák Filharmónia zenekar koncertje nyitja meg, ezt követően Ivan Gašparoviè díszvacsorát ad az államfők tiszteletére. A vacsora előtt a szlovák köztársasági elnök és Herman Van Rompuy mond beszédet.
Csütörtökön az EU-tagállamok és Horvátország államfőinek munkareggelijével kezdődik a program a pozsonyi várban. A résztvevők az új tagállamok szerepéről, az általuk az európai közösségre gyakorolt hatásról tárgyalnak majd, illetve arról, hogy ezek az országok segíthetnek-e az EU-nak a növekedés megújításában. Ezt követően plenáris ülésre kerül sor, amelyen a régió és a kontinens a válságot követő fejlődésével kapcsolatos kulcsfontosságú politikai, gazdasági, szociális és biztonsági kérdésekről tárgyalnak majd. A találkozó hivatalos programját az államfők közös ebédje zárja.