2014. július 6., 12:39

Közel 300 milliót fordítanának a megyei utakra

POZSONY. A 2014-2020-as programidőszakban 298 millió eurót fordítana a kormány a II. és III. osztályú regionális utakra az Integrált Regionális Operációs Program keretében.

A projektet jelenleg az Európai Bizottság véleményezi. „Az említett összeg egyelőre nem végleges. A végösszeg elsősorban a régiók prioritásaitól és az Európai Bizottság hozzáállásától függ“ – jelezte Peter Hajnala, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium szóvivője. Az utakra fordítandó európai pénzalapok kezelése ugyanis az agrártárca hatáskörébe tartozik.

A 298 millióból a fejlettebb Pozsonyi kerület számára 18 milliót különítenek majd el, a maradék 280 millió pedig a többi megye között kerül szétosztásra.

A nevezett pénzösszeg főként az utak helyreállítására, modernizációjára, valamint új útszakaszok megépítésére szolgál majd. „Ennek kapcsán a II. osztályú utak prioritást élveznek“ – tette hozzá Hajnala. Az utaknak egyúttal szerepelniük kell a Regionális Masterplan elnevezésű dokumentumban, amelyet jelenleg készít a közlekedési minisztérium. Valamennyi útnak kapcsolódnia kellene a Transzeurópai Közlekedési Hálózathoz (TEN-T), ipari parkokat, gazdasági jelentőséggel bíró központokat és településeket kellene összekötniük.

A 2007-2013 közötti programidőszakban 147,4 millió eurót fordítottak a regionális utakra.

Megosztás