Kövérkés madarakká válnak az éhező fiókák
A Melissa Bateson és Clare Andrews vezette kutatásban feltárták, hogy a fiókaként megtapasztalt stressz és egyéb nehézségek hosszú távon befolyásolják a seregélyek táplálékhoz fűződő kapcsolatát. Az Animal Behaviour folyóiratban közzétett tanulmány arról árulkodik, hogy a seregélycsaládok legkisebb fiókáinak táplálkozási magatartása felnőtt egyedként megváltozott, kifejlett madárként jóval zsírosabb testfelépítésre tettek szert.
Andrews szerint a későbbi, potenciális éhezésekkel szemben védelmet nyújtó testzsírhalmozás bevett túlélési taktika. Kifejtette, arra derítettek fényt, hogy azok a fiókák, amelyek nagyobb testvérekkel versengtek a táplálékért életük korai szakaszában, felnőttként sokkal buzgóbb táplálékszerzők, és hajlamosak a túlevésre.
Hogy biztosítani tudják az előnytelen helyzetet, néhány kis termetű seregélyt jóval nagyobbakkal raktak egy fészekbe. Ezeknek a fiókáknak sokkal jobban meg kellett küzdeniük a táplálékért, mint a többieknek, több energiát öltek a szülők hívásába, és a jobb etetőpozíció eléréséhez szükséges lökdösődésbe. Ezeket az előnytelen helyzetben lévő fiókákat aztán összehasonlították azokkal, amelyeket jóval kisebb egyedekkel raktak össze. Tíz nap elteltével a két csoportot viszonylagos luxuskörülmények közét helyezték, csak „fiókakorukat” illetően különböztek egymástól.
Életük későbbi szakaszában ugyanezen madaraknak választást kínáltak fel: könnyen hozzáférhettek a kenyérmorzsákhoz, vagy pedig időt és energiát kellett fordítaniuk a homokba rejtett morzsák felkutatására. A nehezebb fiókakort megélt madarak több időt töltöttek a rejtett falatok felkutatásával - annak ellenére, hogy az alternatív táplálékforrásokat könnyen elérhették -, és többet ettek a könnyen hozzáférhető étekből, ha odafértek. A könnyebb fiókakoron átesettek, amelyek a fészekben a legnagyobb termetűek voltak, inkább a könnyű étekre mentek, és mérsékelt mennyiséget fogyasztottak el.
A kutatók gyanúja szerint az előnytelen fiókaként induló madarak úgy viselkedtek, mintha a táplálék elfogyásától tartottak volna, ami azt sugallja, hogy megőrizték emlékeiket a fiókakori éhségről, ez pedig habzsolásra készteti őket a szabadon hozzáférhető étek esetén.
Ugyanezen ok megmagyarázhatja azt is, ezek a madarak miért töltenek több időt azzal, hogy ismerettárukat újabb felkutatott táplálékforrásokkal bővítsék ki.
