2017. október 10., 16:35

Kotleba népszavazással menesztette volna a köztársasági elnököt

POZSONY. Elutasították a parlamenti képviselők a törvényhozás keddi ülésén az Andrej Kiska köztársasági elnök visszahívásáról szóló népszavazás kiírására tett javaslatot, amelyet Marian Kotleba, az ¼SNS elnöke terjesztett elő.
201710101624240.kot01.jpg

A Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) elnöke által javasolt programpont beiktatását a ma kezdődött októberi parlamenti ülés programjába mindössze 16 képviselő támogatta, az ¼SNS honatyáin kívül Martina Šimkovièová, Peter Marèek és Rastislav Holúbek. Marian Kotleba indítványát egyebek mellett az államfő állítólagos adócsalásáról szóló információkkal indokolta.

„Andrej Kiska 2014. június 15. óta látja el a köztársasági elnöki tisztséget. Ez idő alatt elegendő információ gyűlt össze az illegális tevékenységéről, valamint a megválasztása előtti és utáni baklövéseiről. Mulasztásait az elnöki kampányával kapcsolatos adócsalással és az áfa jogosulatlan visszaigénylésével tetőzte be. Kiska elnök nem hajlandó távozni, ezért javasoljuk a népszavazás kihirdetését” – fogalmazott Kotleba.

Jana Kiššová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője, a parlament gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke sikertelenül kérte egy olyan pontnak a programba sorolását, amely során Peter Pellegrini beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes tájékoztatna az elektronikus postafiók működését érintő problémákról. „A rendszer működésképtelensége botrányos méreteket öltött, s az állam sehogyan sem kommunikálja a probléma megoldását. A koalíció nem hajlandó a gazdasági bizottságban beszélni az ügyről. A polgároknak azonban joguk van megtudni, hogy ki a felelős ezen állapotért, s azt a kormány hogyan képes orvosolni” – hangsúlyozta.

Nem fogadták el Ján Marosz, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO) képviselőjének indítványát sem, amelyben azt javasolta, hogy Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter tegye közzé valamennyi olyan szerződést, amelyekkel a Nemzeti Autópálya-kezelő Társaság (NDS) felvásárolta a D4-es autópálya, az R7-es gyorsforgalmi út, valamint az eperjesi és a kassai körgyűrű alatti telkeket.

Jozef Viskupiè (O¼aNO) sikertelenül kérte azt, hogy Marek Maïariè (Smer-SD) kulturális miniszter a képviselőknek magyarázza meg, hogy a Matica slovenská Nagyszombat megyében miért teszi lehetővé logója használatát egy olyan jelölt támogatására, akit a Smer-SD is támogat. „Etikátlan és kulturálatlan dolog ezen intézmény politikai harcra való felhasználása” – szögezte le.

Erika Jurinová (O¼aNO) szintén sikertelenül kérte, hogy Érsek miniszter terjessze elő a D1-es, D3-as és R3-as út legkritikusabb szakaszai előkészítésének és megvalósításának tervét. „A helyzet már nem tűrt halasztást” – hangoztatta.

Végül a plénum 79 vokssal úgy döntött, hogy szerdától egészen az októberi ülés befejezéséig a megvitatott pontokról csak 11 órától szavaznak majd, a délutáni, 17 órai szavazást kihagyják. Ezt Bugár Béla házelnök-helyettes, a Most-Híd elnöke javasolta arra hivatkozva, hogy több képviselő a megyei választási kampánnyal foglalkozik. Az ellenzék ezt a polgárok elleni tiszteletlenségnek nevezte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.