Köteles László: legyen végre méltó parlamenti képviseletünk

A híres kassai Ipari Középiskolában elektroenergetikát tanult, majd a Zsolnai (Žilina) Egyetem Speciális Mérnöki Karán diplomázott. Eközben a szlovák titkosszolgálat (ŠtB) „magyar burzsoá nacionalistának“ nyilvánította önt. Milyen tevékenységével érdemelte ki ezt a minősítést?

Érdekes, hogy azon személyek közé tartozom, akinek megmaradt az ŠtB által elkészített anyaga, miközben a valós ügynökök, köztük több jelenlegi képviselő-jelölt dossziéi elvesztek... de nem szeretnék most erről beszélni. Állítólag három dolog miatt figyelt fel rám a titkosszolgálat: a magyarországi kapcsolataim, továbbá a munkatársaim befolyásolása és az aktív közéleti, azaz ifjúsági klubvezetői tevékenységem miatt.

Egyéb elfoglaltságai mellett 1996 óta a Csemadok országos alelnökeként is munkálkodik. Mikor került kapcsolatba a kulturális szövetséggel, s mi mindent köszönhet annak?

Szülőfalumban, Tornaújfalun minden fiatal már tizennégy évesen belépett a Csemadokba, amit életünk szerves részének tekintettünk. Mindmáig hálás vagyok azoknak, akik elindítottak ezen az úton, mert az évtizedek során sok értékes, önzetlen emberrel ismerkedtem meg, és sok olyan helyen megfordultam, ahová a Csemadok nélkül vélhetően sosem jutottam volna el. Szepsiben immár két évtizede a Csemadok városi alapszervezetének a tevékenységét irányítom.

Önt nagyon sokan, mint a magyarságot és a több nemzedéket 1975 óta összekötő Honismereti Kerékpártúrák főszervezőjét ismerik. Kérem, szóljon a tavaly nyáron immár 41. alkalommal megtartott honismereti rendezvény mindenkori célkitűzéseiről!

Mivel az ifjúsági klubok a szocializmus éveiben önállóan nem tudtak érdemlegesen ténykedni, ezért azok általában a Csemadok vagy más szervezet égisze alatt fejtettek ki aktív közéleti-kulturális tevékenységet. Az egyik főszervező, Merva László Nyári Ifjúsági Tábor megszervezésére vonatkozó kérvényét „politikai-higéniai” okból utasították el az illetékesek. Ekkor kérte Szabó Rezső jogász segítségét, hogy miként lehetne a szigorú higiéniai előírások ellenére is tábort szervezni. Azt a tanácsot kapta: ezeket a táborokat úgy kell megvalósítani, hogy a táborlakók kétnaponta odébb telepedjenek le. Mivel az ifik körében akkoriban a leggyakrabban használt közlekedési eszköznek a kerékpár számított, honismereti kerékpártúrákat kezdtünk szervezni, amelyek szülőföldünk történelmi, kulturális és természeti értékeink megismerését, valamint a közösségkovácsolást szolgálták, és szolgálják napjainkban is. A helyi közösségek tárt karokkal fogadták a sok fiatalt, akik egyúttal az ő életmódjukkal, szokásaikkal is megismerkedtek, s nem utolsósorban barátságok és szerelmek sokasága is szövődött.

Az Együttélés Politikai Mozgalom megalakulásakor, 1990-ben ön éppen krisztusi korba lépett. Hogyan emlékezik vissza a kezdetekre?

Jelen voltam az Együttélés Politikai Mozgalom alakuló kongresszusán, akárcsak a legtöbb olyan személy, aki valamiképp részt akart venni a közéleti tevékenységben. Mindig azt vallottam, hogy a szlovák politikusok fogadjanak el egyenrangú partnerekként bennünket, illetve a felvidéki magyar közösséget. Az Együttélés kötelékében 1990–94 között a Kassa-környéki járási elnök feladatkörét láttam el, 1992-ben pedig a párt parlamenti képviselőjévé váltam. A törvényhozásba akkor bejutók javarésze egyéni karikázások, szavazatoknak köszönhette saját sikereit, míg ma az országos listákon kapott „befutó hely” az éppen aktuális pártvezetéstől függ.

Hajdani parlamenti képviselőként egyénileg vagy a magyar kollégáival együtt mely eredményeket tartja a legfontosabbnak?

Speciális területen, a biztonság terén ténykedtem, ahol nehéz volt konkrét eredményeket kimutatni. Annak érdekében munkálkodtunk, hogy az addiginál jobban lehessen ellenőrizni a sok pénzt felhasználó, titkosszolgálatot  és a hasonló jogkörű belügyminisztériumot. Az ország keleti és középső régióival kapcsolatban pedig meg voltam győződve arról, hogy a lemaradottságuk nem szellemi, hanem a szociális egyenlőtlenség következménye. Ezért tudatosodott bennem az, hogy ezeknek a térségeknek segíteni kell például víz- és gázvezetékek, illetve csatornarendszerek kiépítésével, amelyek ügyében a társaimmal együtt sokat lobbiztunk. Igyekeztük felvállalni Közép- és Kelet-Szlovákia érdekvédelmét, kisebb-nagyobb sikereket értünk el. Amikor az MKP 2010-ben kikerült a parlamentből, akkor villámgyorsan megszüntették az általunk addig megvédett vonatjáratokat, közlekedési korlátozásokat vezettek be stb. Sajnos, fel sem merült az, hogy az R2-es gyorsforgalmi út tovább épüljön, azaz a Losonc és Kassa közti útvonalon történjenek olyan újabb építkezések, amelyekkel enyhíteni lehetne az egyes országrészek közti egyre nagyobb gazdasági-szociális különbségeken.

Végül megemlíteném egy sajátos eredményemet: 2007-ben volt a 100. évfordulója annak, hogy a rendőrök a tiltakozó csernovaiak közé lőttek. Alaposan utánanéztem a történteknek, s kiderült, hogy az akkori tragédia egyáltalán nem úgy történt, mint ahogy a szlovák történelemoktatásnak köszönhetően bekerült a köztudatba, hanem éppen fordítva. Összetűzésre került sor a helyi pap, Hlinka és a szepességi püspök között, ami végül tragédiába torkollott. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a sortüzet nyitó öt rendőr közül három szlovák volt, s ekképp a sok magyarellenes mítosz egyike végre megszűnt a szlovák köztudatban...

Ha most mandátumot kapna, parlamenti munkája során minek szentelne legtöbb figyelmet, időt és energiát?

Elöljáróban leszögezném: jelenleg nem elsősorban egyéni ambíciók vezetnek, hanem az a cél, hogy a felvidéki magyarságnak legyen méltó parlamenti képviselete. Mindent elkövetek annak érdekében, hogy a 21-es számú összefogás-lista bejusson a parlamentbe. Régiónk égető gondjai közül két, egymással szorosan összefüggőt emelnék ki. Ezek a változtatást igénylő problémák a következők: a fiatalok és a vállalkozók térségünkből történő elvándorlása, ami a nagymértékű munkanélküliséggel függ össze. Elfogadhatatlannak tartom az olyan kormánypolitikát, hogy miközben a kabinet autógyárat hoz Nyitrára, Kelet-Szlovákiába csak 400 menekültet telepít. Nos, térségünkkel kapcsolatban más területeken is a kormány ilyen hozzáállása érvényesül. Ezen az áldatlan helyzeten változtatni lehetne kormányzati támogatásokkal és építkezések beindításával, továbbá a mi vidékeinken át vezető R2-es gyorsforgalmi út megépítésének a felgyorsításával. Legutóbb ezzel kapcsolatban az a terv hangzott el, hogy az R2-es csak 2030–2040 között készül majd el, ami lesújtó hír.

A nemrég kirobbant MKP-Csemadok kapcsolatával összefüggő vita okán is kérdezem: a jövőben miként lenne összeegyeztethető a Csemadok országos alelnöki tisztsége az esetleges parlamenti képviselői posztjával?

Mindig is azt tartottam, hogy a parlamenti képviselőinknek elsősorban a felvidéki magyarság érdekeit kell képviselnie. A honatyának a Csemadok-tagság érdekképviseletét is fel kell vállalni, s azt nemzeti és regionális programként egyaránt meg kell valósítani. Tehát a két feladatkör nem zárja ki egymást, inkább azok egymást erősítik, összeegyeztethetők.

Feltételezem, bízik az MKP sikerében, ön szerint mi adhat okot a reményre, hogy végre ismét lesz magyar érdekképviselet a szlovák törvényhozásban?

El kell mondani azt, hogy hihetetlen mediális ellenszél indult az MKP ellen. Most nem a szlovákok, hanem a magyar polgártársaink vették elő az ún. magyar kártyát, s azzal ellenünk léptek fel. Ezt az igyekezetet kell legyőznünk, és tudatosítanunk kell azt, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni. Bízom abban, hogy március 5-én a bejutáshoz szükséges 5 százalékot sikerül majd átlépnünk, ehhez azonban minden szavazatra egyformán szükségünk van. Ezúton is polgártársaimat arra kérem, hogy március első szombatján menjenek el szavazni, és válasszák az ő érdekeiket valóban képviselő MKP-s 21-es számú összefogás-listát!