2017. november 10., 16:39

Korrupció – TIS: javul a helyzet, de nagy halak nem akadnak horogra

POZSONY. Szlovákia az utóbbi három évben csak kis előrelépést könyvelhet el a magas pozíciót betöltő politikusok és nagyvállalkozók korrupciójának büntetése terén. 2014 óta jogerősen csak négy választott köztisztviselőt ítéltek el, köztük egy polgármester és három községi önkormányzati képviselő van – mutatott rá a Transparency International Slovensko, amely szerint ezért elsősorban az ügyészség és a rendőrség a felelős.
201711101557050.biro01.jpg

A civil szervezet a Speciális Büntetőbíróság 244 korrupcióval kapcsolatos, jogerős ítéletét elemezte 2014 júliusától 2017 júniusának végéig. Riasztónak tartja, hogy 2016-ban jogerősen csak 55 korrupciós esetet zártak le, amelyekben 67 személy ellen emeltek vádat, ami az utóbbi öt évben a legkevesebbnek számít. 2017 első felében 41 esetet zártak le.

Továbbra is érvényes, hogy a korrupcióért jogerősen elítélt legmagasabb rangú választott tisztviselő Csaca (Èadca) volt polgármestere, Jozef Pohanèeník, aki még 2005-ben vétkezett.

„Továbbra is azt látom, hogy a rendőrségnek és az ügyészségnek nincsen szabad keze arra, hogy bárki után eredjen, főként nem a magas posztot betöltő politikusok után“ – jelentette ki a Transparency International Slovensko (TIS) igazgatója, Gabriel Šípoš. E tekintetben említette az ún. faliújságtendert is, amely kapcsán a Speciális Büntetőbíróság októberben letöltendő szabadságvesztésre ítélt két SNS-es exminisztert, Marian Janušeket és Igor Štefanovot.

„Ez előrelépésnek számít, a problémát az jelenti, hogy az ügy kapcsán semmiféle korrupciót nem lepleztek le“ – jegyezte meg Šípoš hozzátéve: a volt minisztereket a közbeszerzéssel kapcsolatos machinációért és hivatali jogkörrel való visszaélésért ítélték el. „Az esetre alapjában véve úgy tekintenek, hogy rossz tendert készítettek, valamint rossz ajánlatot választottak ki és nem gazdaságosan költötték el a pénzt. Hiányzik azonban az ügy lezárása, hogy mindezt ki rendelte meg“ – hívta fel a figyelmet Šípoš hozzátéve: nem büntették meg azokat a vállalkozókat, akik az ügyön nyerészkedhettek volna. „Az is nehezen képzelhető el, hogy a cég csak úgy magától cselekedett, s nem volt valamilyen magas poszton levő politikusokhoz vagy a háttérben valakihez kapcsolódó szál” – egészítette ki az elmondottakat.

Ki a felelős?

A Focus ügynökség áprilisi felmérése alapján a lakosság nagy része, 42 százaléka úgy véli, a korrupció nem megfelelő mértékű büntetéséért a bírák felelősek. Matej Šimalèík, TIS elemzője azonban úgy véli, hogy más a helyzet. „A Speciális Büntetőbíróság olyan esetekben, amikor a Különleges Ügyészség Hivatala korrupciós esetet küld hozzá, csak az esetek 95 százalékában ítéli el a vádlottakat. Csupán az esetek közel 5 százaléka végződik azzal, hogy felmentik a vádlottakat“ – magyarázta.

Másrészt a Különleges Ügyészség az esetek 15 százalékát leállítja, nem küldi bíróság elé – hangsúlyozta Šimalèík. Az esetek közel felét a bíróságra azzal a javaslattal küldi át, hogy hagyják jóvá a vádalkut, amely esetében a büntetések mérsékeltebbek. „Eközben az ügyészség a láncolat legkevésbé átlátható láncszemének számít, és nehéz az ezen intézménybe vetett bármiféle bizalomról is beszélni, mivel nem tudjuk megmondani, hogy a büntetőeljárásokat jogosan állítják-e le vagy valamilyen külső beavatkozásról van szó“ – egészítette ki az elemző.

A TIS szerint jó hír, hogy a 2011 és 2014 közti időszakkal összevetve az utóbbi három évben megháromszorozódott az olyan megoldott esetek aránya, amelyeknél a kenőpénz több mint 1000 euró volt, amelyek már a súlyosabb korrupciós eseteknek számítanak. Egyúttal jelentős mértékben csökkent a kisebb korrupciós ügyek aránya. Míg 2011 és 2015 között az ítéletek felét a legfeljebb 20 eurós kenőpénzzel együtt járó esetek képezték, addig az utóbbi három évben már csak az egynegyedük volt ilyen.

A civil szervezet a bírósági ítéletek átláthatóságának növelését, továbbá azt ajánlja, hogy a rendőrség és az ügyészség döntéshozatalába nagyobb átláthatóságot vezessenek be, valamint emeljék a büntetéseket a közvetett korrupció esetében, illetve tegyék politikamentessé a rendőrséget és az ügyészséget.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.