2016. április 1., 19:44

Korai volt Kotlebáék öröme – Mégsem kapnak bizottsági posztokat?

POZSONY. Marian Kotleba a legnagyobb valószínűség szerint nem kerül a védelmi bizottság élére, sőt, talán pártjának képviselői tagként sem kerülnek be a bizottságba. A koalíciós partnerek frakciói jelezték: nem akarnak szélsőségeseket a bizottságokba.
201604011755120.kotl01.jpg

A koalíció tizenegy parlamenti bizottságot kap, míg az ellenzéknek – ahová a Kotleba–Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba–¼SNS) is tartozik – nyolc jut. Kotleba pártja egyetlen bizottság elnöki tisztségét sem kapta meg, kárpótlásként állítólag hat alelnöki széket foglalhattak volna el a párt képviselői. Számukra főként a külügyi bizottság jelentett prioritást. „Kaptunk ott egy alelnöki széket, tehát elégedettek vagyunk” – nyilatkozta nemrég Kotleba. Végül azonban úgy tűnik, nem fogja megkapni sem azt, sem a többi ötöt.

A koalíciós frakciók egyre hangosabban tiltakoznak az ellen, hogy Kotlebáék bármilyen vezető posztot kapjanak a bizottságokban. A legerősebb parlamenti frakció, az Irány–Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetője, Martin Glváè úgy nyilatkozott, hogy a koalíciós partnereknek még egyeztetni kell a bizottsági posztok végleges elosztását illetően. Az ő álláspontja azonban világos. „Nem értek egyet azzal, hogy a védelmi bizottság elnöke Marian Kotleba legyen” – nyilatkozta az Aktuálne.sk portálnak.

Hasonló szellemben nyilatkozott a Most-Híd frakcióvezetője, Gál Gábor is. „A Most-Híd párt számára elfogadhatatlan, hogy a parlamenti bizottságok élére szélsőséges nézeteket valló személyek kerüljenek. Az, hogy az ellenzéki pártok a megbeszélések során felajánlották nekik a bizottsági helyeket, az ellenzék problémája” – mondta.

Gál szerint a Most-Híd tiszteletben tartja a választók döntését, hogy a Mi Szlovákiánk Néppártot a parlamentbe juttatták, de annak politikáját elutasítják. Egyúttal rámutatott azokra a veszélyekre, melyeket az ilyen és hasonló pártok és szélsőségek támogatása rejt magában.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyelőre habozik annak kapcsán, hogy Kotleba és követői kapjanak-e posztokat a bizottságok vezetőségében. „Ezt a frakció fogja megtárgyalni” – nyilatkozta Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke.

Az ellenzéki posztok betöltését az ellenzékre hagyná. Kotlebáéknak nem kíván sajtóteret adni. „Az ¼SNS a szenzációhajhász társadalom és a politikusok egymás iránti viselkedésének eredménye” – jelentette ki hangsúlyozva, szeretné visszaállítani a „józan ész” politikáját.

Az ellenzék bizonyos része szintén ellenzi, hogy Kotleba képviselői a bizottságok vezetésébe bekerüljenek, melyeknek végleges leosztása a napokban zárul.

A parlament soron következő ülése április 19-én lesz. A képviselők a parlamenti bizottságok alelnökeit még a tervezett parlamenti ülés előtt megválasztják.

Megosztás