Kőkemény döntés - Radièová nem indul az elnökválasztáson
Iveta Radièová a Markíza televízió Testre szabva című vitaműsorában kijelentette: az elhatározása szilárd. "Sem az elnökválasztáson, sem más választásokon nem indulok” - hangoztatta. Megemlítette, hogy egyszer már harcba szállt az államfői székért, s mint ismeretes, elbukott. Szerinte aligha kínálhatna többet, ami biztosítaná a sikert. A volt miniszterelnök úgy véli, nem rendelkezik a kívánatos meggyőzési képességgel, hiszen nem tudta elérni, hogy az általa vezetett kormány kitöltse hivatali idejét. „Nem tudtam meggyőzni sem a Szabadság és Szolidaritást (SaS), hogy változtassa meg hozzáállását az ideiglenes mentőcsomaggal kapcsolatban, sem az Irány - Szociáldemokráciát (Smer-SD).
A volt miniszterelnök kijelentette: csakúgy, mint a múltban, ma sem indulna a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnöki tisztségéért. Elmondása szerint annak idején nem próbálta átvenni Mikuláš Dzurinda helyét, mivel sokra tartja, amit az országért tett. Dzurindára nem sötét alakként tekint, sokakkal ellentétben szarvakat sem lát a fején. Olyan embernek tartja, aki súlyos problémákból vezette ki Szlovákiát, és az országot ismét helyzetbe hozta. "Ezekért a lépésekért tisztelem őt" - jelentette ki Radièová.
A jobboldal tevékenységével kapcsolatban elmondta: annak elsősorban a polgárok hétköznapi problémával, azok megoldásával kellene foglalkoznia. Ha meg tudnak állapodni egy közös államfőjelöltben, az Radièová szerint az együttműködés reményének kis szikrája lesz. A volt kormányfő végül feltette a kérdést: mi nyújtaná a legnagyobb segítséget a jobboldalnak? „Ha Robert Fico úgy döntene, hogy indul és megválasztanák, vagy ha nem választanák meg? Nyitva hagyom ezt a kérdést” - zárta le a témát Radièová.