Kizárással fenyegetik Ficót az európai szocialisták
„Hangsúlyozottan elítéljük Robert Fico kijelentéseit az iszlám szerepéről Szlovákiában. Nagyon nyugtalanít bennünket a politikája, leginkább a menekülteket és a kisebbségeket, különösen a homoszexuálisokat érintő politikája” – olvasható az Európai Szocialisták Pártja (PES) nyilatkozatában.
A szocialisták elnöksége bejelentette, hogy elkezdi az értékelés folyamatát, és ha nem lát semmilyen haladást, szankciókat vagy Fico pártjának PES-tagsága megszüntetését fogják javasolni.
A szlovák kormányfő a múlt hónapban megismételte korábbi álláspontját, amely szerint az iszlámnak nincs helye Szlovákiában. „Nem akarom, hogy néhány tízezer moszlim legyen itt, akik fokozatosan érvényesíteni fogják a saját dolgaikat. Néhányszor beszéltem erről a máltai miniszterelnökkel, aki azt mondta nekem, nem az a gond, hogy moszlimok érkeznek hozzánk, hanem az, hogy megváltoztatják az ország jellegét” – fogalmazott május végén Fico.
A kormányfő tartósan elutasítja a migránsok elosztásának kvótarendszerét. Tavaly Pozsony panaszt nyújtott be az uniós bíróságra. Idén januárban például Fico kijelentette, hogy Szlovákia nem nyújt pénzügyi segítséget a menekültválság megoldásához különböző alapoknak, csak a schengeni határok védelmét támogatja.
A Smer-SD az Európai Szocialisták Pártjának tagja, amely az Európai Unió 28 tagországának és Norvégiának 30 szocialista és szociáldemokrata pártját egyesíti. A múltban Fico pártjának akadtak már gondjai a tagsággal, azt 2006-ban megszüntették, mivel koalícióra lépett a Szlovák Nemzeti Párttal.
