Kiutasították a schengeni övezetből a párizsi támadások után Szlovákiában elfogott férfit
Bár a rendőrség nem pontosította, mi a döntés fő oka, az előzetes megállapítások szerint a férfi fiktív tanulmányok és fiktív munkaszerződés alapján hosszabbította meg Európai Unión belüli tartózkodását. Erről a Biztweet.eu portál tájékoztatott, mely szerint a férfi őrizetbe vételének idején legálisan, diákként tartózkodott Szlovákiában.
„A 26 éves szaúd-arábiai állampolgár megkapta a határozatot arról, hogy tíz évre kitoloncolják a schengeni övezet minden tagországából, vagyis tíz évig nem léphet be ezen országok területére” – közölte Denisa Baloghová rendőrségi szóvivő.
A portál emlékeztet arra, hogy Robert Kaliòák belügyminiszter egy rendőrségi razzia után egy szaúd-arábiai személyről beszélt, aki biztonsági kockázatot jelentett Szlovákia számára. Bár az esetet nem kapcsolta össze a korábbi párizsi terrortámadásokkal, elmondta, a férfi drónokat rakott össze, amelyeket terrorcselekményekre is fel lehet használni.
„Változásokat észleltünk a férfi viselkedésében, ez hatással volt pszichikai állapotára is. Kezdte összerakosgatni, majd ki is próbálta a nagyobb méretű repülő eszközöket, majd őrizetbe vették” – mondta a belügyminiszter.
A portál arra is emlékeztet, hogy Kaliòák korábban rizikóként beszélt egy algériai illetőségű személyről, aki őrizetbe vétele előtt egy szlovák állampolgárral készült névházasságot kötni, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy nincs szó terrorveszélyről. „A rendőrség megállapításai szerint a Szepessümegen (Smižany) élő 27 éves algériai állampolgár az illetékes hatóságok engedélye nélkül tartózkodik Szlovákia területén. Elkezdődött a kitoloncolási eljárás a külföldi állampolgár ellen” – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő.
Egyelőre nem tudni, mi történt a terrorellenes razzia során őrizetbe vett másik két férfival.