Kiszelly: a magyar kerítés fizikailag védi Európát

A szakértő hangsúlyozta, hogy a kormány az Európai Unió (EU) szabályait tartja be a bevándorlási politikájával, amelynek köszönhetően az embercsempészek nem tudják Magyarországon keresztül bejuttatni a migránsokat, így inkább Románia vagy Horvátország felé próbálkoznak. Megjegyezte, hogy a Törökországgal kötött megállapodás továbbra is kiszolgáltatottá teszi az EU-t. Nem mindegy, hol építik fel a "védvonalat" - tette hozzá.
Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott, hogy a nyugat-európai közvélemény már nem a bevándorlásbarát német és brüsszeli, hanem inkább a migrációt korlátozó visegrádi - köztük magyar - politikusok álláspontját osztja.
Bakondi: radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma
Már a határzár életbe lépése előtti napokban radikálisan csökkent a tiltott határátlépési kísérletek száma, sikeres pedig nem is történt a szigorított jogi határzár és a megerősített kerítés együttes hatására - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Azzal kapcsolatban, hogy a megerősített jogi határzárat a nyugat-európai sajtóban a menedékkérők őrizetével, fogva tartásával kötik össze, Bakondi György azt mondta: időnként egészen hisztérikus feltételezések is hallhatók, olvashatók, de még a konténeres elhelyezést is kritizálják. Felidézte, hogy amikor a francia állam Calais-nál konténertelepet hozott létre - az addigi, migránsok által összeállított sátrak helyett -, ünnepelték Franciaországot, hogy milyen kulturált megoldást talált a bevándorlók elhelyezésre. "Úgy látszik, az a konténer és ez a konténer egy kicsit más" - jegyezte meg.
A szerb-magyar határon történő esetleges bántalmazásokra a főtanácsadó úgy reagált: az unió határvédelmi ügynökség, a Frontex 32 tisztje ellenőrzi az ottani tevékenységet, és az ő véleményük alapján összeállított, néhány hete nyilvánosságra hozott jelentés pozitívnak értékelte a magyar határőrizeti rendszer működését és törvényességét.