Kiskorú lányával fajtalankodott az exrendőr?!
Az exrendőr tagadja bűnösségét, amit eddig nem sikerült egyértelműen bebizonyítani.
Natálka elmesélte, hogy az egész család ruha nélkül aludt együtt, és az apját vizelés közben is látta. A kislány anyja, bár bízik a férje ártatlanságában, az esettel kapcsolatban szakértői véleményt rendelt meg egy pszichológusnál. A lélekbúvár a kislánnyal folytatott beszélgetés és annak rajzoltatása során arra a következtetésre jutott, hogy sor került az apa és lánya szexuális együttlétére. Az állítólagos áldozat az apja nemi szervét is lerajzolta, s ez szolgál a vád alapjául. Egy másik szakértő szerint azonban a kislány rajzolás közben nem hangsúlyozta különösebben a szülők nemi szerveit, így a szakértői vélemények is különböznek egymástól.
A beszélgetésről készült videó felvételt tegnap levetítették a bíróságon, ahonnan kizárták a nyilvánosságot. A vádlott ügyvédje kevesli ezt a videó felvételt, mint egyetlen bizonyítékot: „Ez csak egy közvetett bizonyíték, a vád további bizonyítékokkal nem szolgált“ – nyilatkozta Jozef P. jogi képviselője.
Az exrendőr ügyének további tárgyalását több okból áprilisra halasztották. Azért is, mert tegnap az esettel foglalkozó nyomozó nem tehetett vallomást. A vallomástétel elutasítását azzal indokolta, hogy a felettesei még nem oldották fel a hallgatási kötelezettség alól. Vélhetően erre hamarosan sor kerül, ezért áprilisban már ő is segíthet kibogozni az eset eléggé összekuszálódott szálait.
Az édesanya továbbra is reménykedik, hogy ez csak félreértés, és a párja nem fajtalankodott a gyermekükkel.