2016. november 24., 16:29

Kiska: sürgősen eredményeket kell felmutatni az oktatásügyben

POZSONY. Az oktatásügyben a jó koncepción kívül, amelyet jelenleg dolgoznak ki, rendkívül fontos az elegendő pénzzel párosuló politikai akarat is – jelentette ki csütörtökön Andrej Kiska köztársasági elnök, aki Peter Plavèan oktatási miniszterrel találkozott.

A köztársasági elnök arra figyelmeztetett, hogy manapság több területen különféle koncepciók léteznek. Mint mondta, Plavèan miniszter politikai felelőssége, hogy a ma készülő koncepció ne merüljön feledésbe. Andrej Kiska hangsúlyozta: Szlovákiának az oktatásügy területén belátható időn belül eredményekre van szüksége.

„A választások óta nyolc hónap telt el, ami már a kormányzati időszak egyötödét jelenti. Itt az ideje, hogy a koncepciótól eljussunk a konkrét intézkedésekig. Azt gondolom, hogy döntő fontosságú lesz a jövő év első fele" – mondta Kiska.

Mint rámutatott, ha a közeljövőben az újabb törvénymódosításokhoz nem sikerül megszerezni a támogatást, akkor azt majd a későbbiekben sokkal nehezebb lesz elérni. „Előfordulhat, hogy akkor már a politikai akarat sem lesz meg” – tette hozzá az államfő.

Az elnöke elismerte, hogy az oktatásügynek több pénzre van szüksége, másrészt azonban annak is fel kell mutatnia, hogy a társadalom mi mindent kap azért a pénzért. „Ahogy megvitattuk, a javaslatban vannak és lesznek népszerűtlen, vitás intézkedések. Nyilvánosan megígérem, hogy kész vagyok segíteni megszerezni azok számára a kellő támogatást, ha meg leszek győződve arról, hogy négy év alatt valamilyen téren valóban előrelépés történik” – jelentettet ki Kiska.

Peter Plavèan oktatási miniszter elmondta, egyes intézkedések kisebb méretű módosításokat jelentenek majd, míg mások fájdalmasak lehetnek, ezért a pedagógusokat és a további alkalmazottakat fel kell készíteni arra, hogy változások várhatók.

„Nagyon rövid időn belül, azaz úgy, ahogy azt az elnök úr javasolta, az első félévben elkészítjük ezeket a dokumentumokat, illetve az akcióterveket is, amelyek megmutatják, milyen konkrét lépéseket kell tenni, s ahhoz mennyi pénzre lesz szükség” – magyarázta Plavèan.

A miniszter úgy véli, hogy valamennyi terve megvalósításához több pénzre lesz szükség, mint amennyivel a kormány programnyilatkozata eredetileg számolt.

Megosztás