2016. február 10., 09:34

Kiska: minden külföldre távozó nővér veszteség Szlovákia számára

POZSONY. Andrej Kiska államfő az elnöki palotában fogadta a nővéri kamara és a szakszervezetek képviselőit, akik arra kérték a köztársasági elnököt, hogy hivatala tekintélyét latba vetve járuljon hozzá az egészségügyben kialakult helyzet orvoslásához. Kiska sem a nővérek tiltakozását, sem a kórházakban uralkodó állapotot nem kommentálta, azt azonban hangsúlyozta, hogy Szlovákia számára veszteséget jelent minden külföldre távozó képzett nővér.
201602100915380.kiska01.jpg

Monika Kavecká, a Nővérek és Szülészasszisztensek Szakszervezeti Szövetségének (OZSaPA) elnöke nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a kórházak nem akarják visszavenni az összes olyan nővért, akinek felmondtak. Õk az eperjesi és a zsolnai oktatókórházban hétfőn tartott tárgyalások során tudták meg azt, hogy ezen a létesítményeknek már nincs szükségük minden távozott nővérre, mivel egy részüket már új munkaerőkkel pótolták. Hasonló üzenet érkezett a nagyszombati kórházból is.

„Nem akarom ma véleményezni a tiltakozás lefolyását és módját” – közölte Andrej Kiska köztársasági elnök, hozzátéve, véleménye szerint ez a jelenlegi helyzetben semmit nem segítene. Mint mondta, benyújtani a felmondást az állás és a családi jövedelem elvesztésének kockázatával „a tiltakozás rendkívüli módjának” számít. Azt gondolja azonban, hogy ha a rendszer csak egyetlen nővért is elveszít, az veszteség az ország számára.

Robert Fico miniszterelnök hangsúlyosan elutasította azt, hogy a múlt heti kijelentései szemben állnának a kórházigazgatók jelenlegi ténykedésével, ahogy azt a szakszervezeti képviselők állítják. „Világosan közölte, hogy a nővérek a kórházak lehetőségei szerint egyénileg tárgyalhatnak az új szerződésekről. Kitart amellett, hogy nem lehetnek különbségek azon nővérek bérezésében, akik a páciensek mellett maradtak vagy hozzájuk visszatértek, illetve mindmáig nem tértek vissza. Természetes, hogy a kórházak csak annyi nővért vehetnek fel, ahány szabad posztjuk van” – fogalmazott Beatrice Szabóová kormányfői szóvivő.

Andrej Kiska államfő úgy véli, hogy az egészségügynek prioritást kell jelentenie a jövendő kormány és parlament számára. „Az egészségügy megváltoztatása a legmagasabb szintű politikai képviselők nélkül nem megy” – hangsúlyozta. Kiska közölte, ez ügyben mindent elkövet majd, amit a tisztsége lehetővé tesz számára. 

„Az elnök úr biztosított bennünket arról, hogy igyekszik lecsendesíteni a helyzetet” – nyilatkozta az elnökkel történő találkozója után Kavecká, hozzátéve: az államfő megértését fejezte ki.

Robert Fico kormányfő pénteken a felmondás alatt álló nővéreket arra kérte, hogy térjenek vissza a pácienseikhez. „Ha visszatérnek, akkor azokat a napokat, amikor nem álltak alkalmazásban, kifizetjük nekik. Egyszerűen mintha semmi sem történt volna. Folytatják a munkájukat” – fogalmazott. 

Kavecká úgy véli, a kórházak vezetése nem fogadják el a kormányfő ígéretét, ehelyett „ki akarják válogatni a legjobb falatokat”. A szakszervezeti vezető ismét rámutatott: az újonnan felvett nővérek közül sokan hosszú éveken át nem szerepeltek a rendszerben, ezért a tudásukat meg kell újítaniuk. Közel három hónapig nem dolgozhatnának önállóan. „Semmi ellenvetésünk nincs az újonnan felvett nővérek ellen, nem akarjuk azt, hogy kidobják őket” – szögezte le, hozzátéve: úgy véli, nekik is a kórházakban kellene maradniuk. „Ha az igazgatók valamennyi felmondás alatt álló nővért felvennék, akkor végre teljesülnének a személyzeti normatívák” – tette hozzá.

Kavecká nem tudta megmondani az újságíróknak, hogy az a 40 nővér milyen feltételek mellett tér majd vissza a zsolnai kórházba, akik közül 33 már kedden szerződést írt alá a kórház vezetésével. A kórházzal még további 130 ember nem állapodott meg. Az eperjesi kórházból hozzávetőleg 300 nővér távozott, a nagyszombatiból pedig közel 60.

Megosztás