2015. március 4., 18:17

Kiska megvétózta az egészségügyi ellátásról szóló törvényt

POZSONY. A köztársasági elnök visszaadta a parlamentnek az egészségügyi ellátásról szóló törvényt, és azt javasolta, hogy a képviselők az újbóli megtárgyalása után ne egész javaslatként, ne egészben fogadják el azt. A jogi norma szabályokat vezetett be a rendelőkben kiszabott illetékekkel kapcsolatban, és megszüntette az ún. konkrét időpontban történő fizetett kivizsgálás lehetőségét.

„Azzal, hogy visszaadtam a törvényt, nem vonom kétségbe az illetékek szabályozásának jogosságát, amelyeket az egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyek a páciensektől kérnek, és nem vonom kétségbe a törvényhozás jó szándékát sem” – hangsúlyozta Kiska. Az államfő más páciensekkel együtt szívesen fogadná a jobb szabályokat az egészségügyi ellátás területén.

A köztársasági elnök szerint a változásokat az illetékek komplex elemzésének kellene megelőznie. „Olyan elemzés kell, amelyből világosan látható, milyen hatással vannak az illetékek az egészségügyi szolgáltatást nyújtó személyekre, a páciensekre, az egészségügyi ellátás minőségére és elérhetőségére” – mondta Kiska.

A köztársasági elnök az elfogadott törvény két részét tartja problémásnak. Az első rész az illetékek szabályozásának módját érinti. Kiska a törvényjavaslat megítélése során többször találkozott az érdekelt felekkel: az egészségügyi biztosítók, az orvosok képviselőivel, az egészségügyi minisztérium alkalmazottaival, akik homlokegyenest ellenkező nézeteket prezentáltak a törvény ezen részére vonatkozólag. „A törvényhozó szándéka nem olvasható ki a törvényjavaslathoz írt indoklásból sem” – mondja Kiska.

A nyilvánosság figyelme a köztársasági elnök szerint a törvény másik részére irányult, amely megszünteti a korábbi előnyben részesített kivizsgálás (az ún. fizetett időpont) lehetőségét. „Magától értetődő dolog kellene, hogy legyen az, hogy a pácienseket konkrét időpontra rendelik be függetlenül a páciens szociális helyzetétől, pénzügyi lehetőségeitől, lakhelyétől és a betegség fajtájától” – gondolja Kiska. Szerinte ez lehetne a standard, amely lehetővé tenné az orvos számára, hogy oly módon kezelje a beteget, amely az Európai Unió tagországaiban megszokott.

„Az elfogadott törvény ezt a problémát oly módon oldja meg, amely ellentétben állhat az alkotmánnyal, az alkotmánybíróság 2003-ból származó állásfoglalásával” – mutatott rá a köztársasági elnök. Az államfő úgy véli, hogy a páciens időpontra való berendelése ne tartozzon az elfogadott törvényben az orvosi szolgáltatások közé, hanem az egészségügyi ellátás biztosításával összefüggő szolgáltatások között legyen a helye.

„Az elfogadott törvény visszaadása teret ad a szakmai vitáknak és a törvény minden vonatkozása újbóli értékelésének, hogy a végső megoldás minden érintett fél megelégedését szolgálja” – tette hozzá Kiska.

Juraj Blanár (Smer-SD) képviselő módosító javaslata szüntette meg a konkrét időpontban zajló orvosi kivizsgálás lehetőségét. Szerinte ugyanis az előnyt élvező egészségügyi ellátás intézménye a gyakorlatban problémákat okoz, és sok páciensnek várakoznia kell, míg megelőzik őket a fizető páciensek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.