2015. március 29., 17:57

Kiska: ma már kevesebben kérdezik, ugyan mire jó egy államfő

POZSONY. Az embereknek lassan, de biztosan visszatér a köztársasági elnök hivatalába vetett bizalma, és azok, akik egy éve még azt kérdezték: ugyan mire is lenne jó nekik az államfő, ma már egyre ritkábban teszik fel ezt a kérdést. Mindezt Andrej Kiska köztársasági elnök mondta el a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) 5 perc múlva 12 című vasárnapi televíziós politikai vitaműsorában, visszatekintve hivatali idejének első évére.

Andrej Kiska köztársasági elnök hivatali ideje első évét a hatalmas változások évének nevezte.

„Egy évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy egyrészt milyen hatalmas bizalomról is van szó, másrészt viszont felelősség is. Az érzés, hogy nem okozhatok csalódást az embereknek, ma is nagyon jelentős motiváció" – mondta az államfő. "Az emberekben lassan tudatosult az államfő feladata, hogy nem tehet törvényjavaslatokat és szerepe az, hogy kérdéseket tegyen fel, hogy minden állampolgár érdekében fellépjen" – jegyezte meg.

Kiska ugyanakkor elismerte, hogy amikor hivatalába lépett, nem tudatosult benne, hogy mennyi feladat hárul majd rá. ”Az elengedhetetlen dolgok, amelyeket egy államfőnek meg kell tennie, rengeteg időbe telnek, például a külpolitika területén is"- fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint a kormány gazdasági szempontból és a szabályok betartása tekintetében nagyon jól teljesít.”A deficit alacsony, csökken a munkanélküliség, nő az átlagbér, szóval ebben a tekintetben pozitívnak értékelem, mindazt, ami eddig történt"- jegyezte meg Kiska.

„Ami a kormány által ismertetett szociális csomagot illeti, nos, az több dolgot is tartalmaz. Az elképzelések közül néhányak nagyon jók, míg más gondolatok mélyrehatóbb elemzést igényelnek" – tette hozzá. A kérdésre, hogy Szlovákiának egyáltalán vannak-e forrásai arra, hogy a szociális csomagokat fedezze, az elnök úgy válaszolt, hogy a költségvetést a kormány határozza meg.

Kiska ugyanakkor hiányolja a legégetőbb társadalmi problémák megoldására irányuló javaslatokat. Emlékeztetett, hogy a regionális különbségek továbbra is hatalmasak, s a fiatalok egyenesen menekülnek az ország ezen területeiről. "Hiányolom, az ilyen problémák tervszerű megoldását. Itt van például a roma kérdés, az egészségügy problémái" – mutatott rá az államfő, megjegyezvén, hogy a javaslatokkal meglátása szerint a kormánynak kell előállnia. Az ő szerepe az, hogy ezekre a problémákra felhívja a figyelmet.

Kiska állítja, hogy aktív államelnök kíván lenni, ezért júniusban kész előterjeszteni az ország állapotával kapcsolatos jelentését. "Gyakran teszem fel magamnak a kérdést, hogy nem lehet-e még ennél is aktívabbnak lenni, több témát és kérdést megnyitni. Egyelőre az is örömmel tölt el, hogy az emberek szurkolnak nekem, szorítanak értem, és találkozzak velük bárhol, eddig még mindig pozitív visszhangra leltem" – mondta az egy éve hivatalában lévő Andrej Kiska.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.