2019. január 29., 21:50

Kiska készen áll arra, hogy kiválassza a 9 alkotmánybírót

Az alkotmánybíró-választás időpontjának az eltolódása Andrej Kiska államfő szerint annak a jele, hogy a képviselők alábecsülték a helyzetet és elszámolták magukat. Ezt Roman Krpelan, Kiska szóvivője közölte.

Elnöki palota - Pozsony
Fotó: Katona Tamás
„Az államfő azt várja, hogy a parlament ennek ellenére teljesíti a kötelességét, és kiválasztja a 18 jelöltet”

– tette hozzá.

Kiska szerint a képviselőknek elegendő idejük volt arra, hogy megfelelő jelölteket válasszanak ki.

„Andrej Kiska államfő több hónapja figyelmeztetett arra, hogy február közepén 9 alkotmánybírónak lejár a megbízatási ideje”

– állapította meg. Ugyanakkor jelezte, hogy az államfő készen áll arra, hogy a 18 jelölt közül kiválassza a kilenc alkotmánybírót.

Az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztására február elején kerül sor. A választást megelőző vita január 30-áról február 6-ára tolódik át. A csúszást az okozza, hogy az alkotmányjogi bizottság döntésképtelen volt azzal kapcsolatban, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke, teljesíti-e az alkotmánybíró-jelöltekre vonatkozó törvényes feltételeket vagy sem.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.