Kiska: Hozzák nyilvánosságra a légszennyezési kvóta-jegyzéket
Meggyőződése: a lakosság megérdemli a bizonyosságot, hogy a jegyzékben nem szerepelnek politikusok, a kormánypárttal (Smer-SD) politikai, családi vagy támogatói viszonyban lévő személyek. A belügyminiszter válasza – Kiska szerint – szélsőségesen elégtelen, mivel 47 millióról euróról, azaz 1,5 milliárd szlovák koronáról van szó, amit ebben a kétes üzletben a kormány állami forrásokból osztott ki ismeretlen személyeknek. A miniszternek ebben az esetben nincs joga vélekedni, de tájékoztatnia kell a lakosságot a tényekről, amit minden polgárnak joga van megtudni – állítja Kiska.
Egyúttal hangot adott örömének, hogy hétfői felhívása alapján a rendőrség hivatalosan is megerősítette, birtokában van az a svájci rendőrség által kiadott jegyzék, mely a nyereséget egymás között szétosztó személyek neveit tartalmazza. „Szomorú, hogy nyomást kell gyakorolnunk a kormányra, ahelyett, hogy az saját kezdeményezésre, önként tájékoztatná a lakosságot” – tette hozzá Kiska megjegyezve, hogy ő, mint független, pártonkívüli jelölt nem függ sem támogatóktól, sem politikai megállapodásoktól, tisztségét a polgárok érdekében kívánja kamatoztatni.
Robert Fico kormányelnök és államelnökjelölt a Szlovák Rádió Szombati dialógusok című műsorában fejtette ki a témával kapcsolatos véleményét. „Nem vagyok sem rendőr, sem nyomozó. Magam is szeretném tudni, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a miniszterek hogyan szervezték ezt meg, milyen volt a háttér. Ha van bármilyen információnk, tegyük közzé. Semmi gondom nincs ezzel“ – mondta. Üdvözölte a főügyésznek az üggyel kapcsolatos álláspontját is. „ Az mondta, megnézik, helyesen járt-e el a rendőrség a légszennyezési kvóták eladásának felülvizsgálata ügyében. Hagyjuk őket dolgozni. Magam is azért vagyok, ha valahol valami történt, azt a nyilvánosságnak tudomására kell hozni” – tette hozzá.
Kaliòák a kormány szerdai ülését követően kijelentette, hogy jelen pillanatban nem hozhatják nyilvánosságra a svájci rendőrségtől kapott, a légszennyezési kvóta kapcsán pénzeket felvett személyek jegyzékét. Azonnal közzéteszik, mihelyt ez lehetséges lesz - tette hozzá.