2016. december 21., 14:11

Kiska: ez így nincs jól

POZSONY. Két évvel ezelőtt Andrej Kiska köztársasági elnök Szlovákiára nézve legnagyobb veszélynek a bonyolult nemzetközi helyzetet tartotta, ma viszont úgy véli, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az emberek már nem bíznak az államban.
201612211222330.kiska01.jpg

A bizalmatlanság oka a legmagasabb rangú állami tisztviselők számos, mindmáig megoldatlan botrányos ügye, beleszámítva Robert Kaliòák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök viszonyát a hírhedt vállalkozóhoz, Ladislav Bašternákhoz.

„Nem értem ezt, csalódott vagyok és tehetetlennek érzem magam“ – nyilatkozta a Plus 7 dní lapnak Andrej Kiska köztársasági elnök annak kapcsán, hogy Kaliòák még mindig a miniszteri székben ül.

„Egyrészt az emberek nagyon elégedetlenek a korrupcióval, másrészt a miniszterünk a hozzá közelálló munkatársaival együtt elégedett. Ez a lehető legveszélyesebb dolog, ami a politikában történhet. Az emberek elégedetlenek, nem hisznek az igazságosságban, nem hisznek a törvény előtti egyenlőségben, erre a miniszter kijelenti, ő elégedett. Ezzel kinyilatkoztatja, hogy szerinte nincs mit megoldani, meggyőzte magát, hogy minden rendben van, ezért a dolgokon nem akar változtatni“ – fejtette ki az államfő.

Andrej Kiska úgy véli, hogy borzasztóan alacsony az igazságosságba vetett bizalom. „Már a kisgyerekek is képesek az igazságosság megfogalmazására, képesek azt mondani, hogy ez nem tisztességes dolog. Ez az egyik legnagyobb csalódásom: nem mutatkozik igyekezet arra, hogy elérjük a törvény előtti egyenlőséget – ami miatt az emberek leginkább elveszítik bizalmukat az állam iránt” – mondta.

Az elnök szerint az, hogy Kaliòák lemond-e vagy sem, valóban a kormányfő és a belügyminiszter megállapodásán múlik. „Én csak megismételhetem: felettébb sajnálom, és nem értem ezt. Az egész társadalom úgy tekint erre, mint alapvető problémára, másrészt a miniszter azt állítja, semmiféle probléma nincs“ – jegyezte meg.

Mit gondol az államfő, Robert Fico miniszterelnök fedezi Robert Kaliòákot, védi belügyminisztere hátát? „Nem tudom, hogy fedezi-e őt, nem látok bele a magánjellegű viszonyaikba. Egyet azonban biztosan tudok, ez így nincs jól!” – válaszolt Andrej Kiska.

Megosztás