Kiska elfogadja, de sajnálja a britek döntését

Az államfő úgy fogalmazott: az európai integráció gondolata sebet kapott, s most az eddiginél lényegesebben jobban kell igyekezni, hogy a jövőben "jobb kondícióban legyünk", mivel - mint mondta - az Európai Unió Szlovákia számára is a szabad fejlődés, szolidaritás, prosperitás és biztonság záloga.
Szlovákiának tanulnia kell a brit referendumból, de közelgő EU-elnöksége során esélye lesz arra, hogy megmutassa, kis nemzetként is meg tudja őrizni józanságát - ezekkel a szavakkal reagált a népszavazásra Andrej Danko, a parlament és a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Hozzátette: nem szabad figyelmen kívül hagyni a referendum eredményét, az uniónak reformokra van szüksége, amit az is bizonyít, hogy hivatalnokai sok esetben elszakadtak a valóságtól.
A brit döntésre a külügyminisztérium is reagált. Szlovákia sajnálattal fogadja a népszavazás negatív eredményét, de elfogadja azt - írta a tárca közleményében. Hangsúlyozza: a kilépés folyamatának lezárásáig az Egyesült Királyság továbbra is tagja az EU-nak, amelyre igényes - a gyakorlati kérdések megválaszolását és a kapcsolatok rendezését célzó - tárgyalások várnak. Hozzáteszi: fontosnak tartja az EU önreflexióját avégett, hogy a polgárok bizalma ismét megerősödjön a közös európai projekt iránt.
A brit népszavazás eredményére a parlamenti pártok is reagáltak, többségük sajnálkozását fejezte ki a brit döntéssel kapcsolatban, némelyikük reformok szükségességére mutatott rá. A többségtől karakteresen eltérő véleményt fogalmazott meg azonban két ellenzéki párt, a Boris Kollár vállalkozó által tavaly alapított Család Vagyunk, illetve a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt. Előbbi vezetője gratulált a briteknek, akik szerinte hazafiságról és büszkeségről tettek tanúbizonyságot, utóbbi pedig üdvözölte a döntést, és ígéretet tett arra, mindent megtesz avégett, hogy Szlovákia is kilépjen az unióból. A két párt együttvéve 25 mandátummal rendelkezik a 150 fős törvényhozásban.