2017. április 3., 15:29

Kiska eleget tesz a kérésnek – kevesebbet repül kormánygéppel

BREZNÓBÁNYA. Andrej Kiska államfő eleget teszt Robert Kaliòák belügyminiszter kérésének, korlátozza a kormány flottájával való közlekedést. A döntést maga az államfő jelentette be.
201704031447130.00000000000000000000000001a__kiska.jpg

„Tiszteletben tartom a belügyminiszter kérését, mint ahogy azt államfői tevékenységem kezdetén is tettem, és igénybe vettem a kormányflotta szolgáltatásait, most újra tiszteletben tartom, és korlátozom a kormányflotta igénybe vételét” – nyilatkozta a köztársasági elnök hozzáfűzve, hogy amikor hivatalba lépett, a belügyminiszternek feltette a kérdést, hogyan járjon el hivatali útjainak kérdésében.

„Például, az elnöki palotából Poprádra való utazás, ahol a családom lakik, magánútnak vagy hivatalos köztársasági elnöki utazásnak számít” – pontosított Kiska megjegyezve, hogy a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal részéről világos választ kapott. „Köztársasági elnök vagyok 24 órán keresztül. Minden egyes utam államfői útnak számít” – hangsúlyozta.

Mint mondta, nagyon sajnálja, hogy a belügyminiszternek nem volt annyi bátorsága, hogy kiálljon a nyilvánosság elé és elmondja, hogy hogyan is történt az egész. „Újra hazudott, s én ismételten csak azt mondhatom: sajnálom, hogy egy ilyen ember áll a belügyminisztérium élén” – zárta le a témát Kiska.

Megosztás