2014. július 9., 10:07

Kiska az alkotmánybírák kinevezéséről beszélne Paškával

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök találkozót tervez Pavol Paška házelnökkel, akivel az alkotmánybírák kinevezésének kérdését vitatná meg.

Az államfő mai hivatalos prágai látogatása előtt az újságíróknak elmondta, bízik abban, hogy hamarosan sor kerül a házelnökkel való találkozóra. Andrej Kiska hétfőn e problémakörről már Robert Fico kormányfővel is elbeszélgetett. Arra a kérdésre, hogy szerinte meg tudnak-e majd egyezni a további alkotmánybíró-jelöltek személyéről, az elnök azt válaszolta: meg kell várni a Paškával folytatandó beszélgetését.

„Az Alkotmánybíróság a legmagasabb szintű intézmény, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ott szakképzett emberek legyenek. Az én hatalmas előnyöm, hogy független és párton kívüli vagyok, így tehát semmiféle nevekkel kapcsolatban nincsenek elvárásaim. Senkit nem nevezek meg, csak arra kérem parlamentet, hogy terjessze elő azoknak a jelölteknek a névsorát, akik megfelelőek e tisztség ellátására” – hangsúlyozta az államfő.

Kiska július 2-án bejelentette, hogy az Alkotmánybíróság új bírónőjévé a következő 12 évre Jana Baricová, a Legfelsőbb Bíróság bírónője válik. A parlament által megválasztott további 5 jelölt esetében sem vonta kétségbe alkalmasságukat jelenlegi tisztségük betöltésére, az alkotmányjoggal és az alkotmánybíráskodással kapcsolatban viszont nem látott tartós érdeklődést és szakmai alkalmasságot. Emiatt az államfő levélben szólította fel a házelnököt arra, hogy a parlament válasszon újabb négy jelöltet, akik közül kinevezhetné a további két alkotmánybírát a megmaradt helyekre.

Paška és Fico erre úgy reagált, hogy az államfő döntésével nem az alkotmány vonatkozó cikkelye szerint járt el, amely kimondja: a köztársasági elnök biztosítja Szlovákia alkotmányos szerveinek rendes működését.

Andrej Kiska július 3-án az Alkotmánybíróság elnökével, Ivetta Macejkovával is találkozott. Elmondása szerint építő jellegű beszélgetésről volt szó, amely során több olyan témával foglalkoztak, amelyek az Alkotmánybíróság működésével függnek össze. Az államfő elutasította a Macejková esetleges leváltásáról szárnyra kapott híreszteléseket. „Ezt sosem fontolgattam” – hangsúlyozta.

Megosztás