Kiska: a legmagasabb körökben is van korrupció

Az államfő szerint a legmagasabb posztokon tapasztalható korrupció már nem annyira „behajtó jellegű”, mint Vladimír Meèiar kormánya idején volt, de jelen van. Aki mást állít, nyilván egy más világban él – tette hozzá.
„Mindenki tud a mindenfajta hatékonyságot nélkülöző és túlárazott megrendelésekről, melyeket mindig egy bizonyos csoport kap” – jelentette ki Kiska a Pozsonyi Közgazdasági Egyetem diákjainak tartott előadásában.
A lakosság lassan elveszíti az államba vetett bizalmát – vélekedett az elnök. „Mindez a felderítetlen hatalmas botrányoknak köszönhető. Hány éve is foglalkoznak a Gorillával? Az emberek mindezt már nem tartják szórakoztatónak” – jelentette ki Kiska. Véleménye szerint változásokra van szükség a rendőrségen és az ügyészségen is.
Mint megjegyezte, fejétől büdösödik a hal. „Ha valaki látja a fenti gazemberséget, akkor a lenti hivatalnok is mondhatja, én is lopni fogok” – fogalmazott Kiska rámutatva, hogy többen tájékoztatták őt a mindennapi életben is előforduló korrupcióról.
Az államfő arról is beszélt, hogy különösen dühítőnek tartja az egészségügyben tapasztalható korrupciót. Mint mondta, érthetetlen számára, hogy egy orvos hogyan kérhet csúszópénzt egy rákbeteg gyermek operációjáért.