2015. október 4., 15:40

Kiska: a kereset benyújtása nem ok, hogy ne teljesítsük az EU határozatait

POZSONY. Andrej Kiska köztársasági elnök elvárja a kormánytól, hogy a többi uniós országhoz hasonlóan teljes mértékben tiszteletben tartsa a belügyminiszterek 120 ezer menekült szétosztására vonatkozó döntését. Ezt a Szlovák Rádió és Televízió 5 perc múlva 12 című politikai műsorában jelentette ki az államfő.

„Az alkotmányunk megszabja, hogy a nemzetközi szerződéseket tiszteletben kell tartani. Az Európai Tanács döntése ránk nézve kötelező jellegű” – hangsúlyozta Andrej Kiska.

A kormány által készülőben lévő említett kereset kapcsán jelezte: amennyiben a kabinet rendelkezik érvekkel a belügyminiszterek döntésének hatályon kívül helyezésére, akkor joga van azt benyújtani. „Ez azonban nem jogosít fel arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Európai Unió külügyminisztereinek döntését. Az, hogy keresetet nyújtunk be, nem érv arra vonatkozóan, hogy ne teljesítsük a megállapodás ránk eső részét” – ismételte.

Véleménye szerint a migrációs válságnak és a körülötte zajló vitának köszönhetően Szlovákia egyre inkább elszigetelt helyzetbe kerülhet. Ugyanakkor – megjegyzése szerint – az EU nem kíván sokat tőlünk. A menekültek száma, akiket Szlovákiának az EU által megszabott kvóta alapján két éven belül be kell fogadnia, véleménye szerint nem sok. Emlékeztetett arra is, hogy az unió szolidaritást és empátiát vár tőlünk, hisz Közép-Európához tartozunk. „Ezen a téren távolabb kerültünk fő szövetségeseinktől, s attól, amire mindig is büszkék voltunk, hogy Közép-Európa része legyünk” – hangsúlyozta az államfő.

Kiska nem hiszi, hogy a kvóták szerencsés megoldást jelentenek, de véleménye szerint Szlovákiának önként kellene megmutatnia, hogy hajlandó befogadni a menekülteket, amit sajnos nem tett meg. „Döntésünk kivet bennünket a közösségből, pedig csupán egy gesztusról volt szó” – állapította meg.

Andrej Kiska a műsorban jelezte, hogy fel kíván szólalni a parlamentben a menekültkérdés, illetve Szlovákia annak kapcsán elfoglalt álláspontját érintően. Az államfő elmondta, hogy Peter Pellegrini házelnökhöz fordul a felszólalás miatt, amelyre tervei szerint szerdán kerülne sor. 

A menekültkérdés problematikája kapcsán néhány parlamenti párt arra kérte az elnököt, szervezzen kerekasztal-beszélgetést. Ennek kapcsán Kiska emlékezetett a menekültkvóták kapcsán megvalósult parlamenti szavazásra. „Elfogadhatóbbnak tartom, ha üzenetemet, hogyan látom Szlovákia Európán belüli helyzetét, magam osztom meg a parlamenti képviselőkkel, aztán majd döntünk a további lépésekről“ – jelentette ki.

Egyúttal hangsúlyozta, a menekültválság megoldását nem a migránsok szétosztásában látja. „Nem hiszem azt, hogy a kvóták jelentik a legszerencsésebb megoldást. Kifejezésre kellett volna juttatnunk hajlandóságunkat arra, hogy befogadjunk bizonyos mennyiségű személyt, akik osztják az értékeinket. Meg kellett volna mutatnunk, hogy készségesek vagyunk segíteni, de nem tettük meg“ – jegyezte meg Kiska.

Rámutatott arra is, hogy bár Szlovákia kis ország, joga van véleményt nyilvánítania, de mint kis országnak, szüksége van jövőbeni szövetségesekre is. „Tudatosítanunk kell helyzetünket Európában“ – hangsúlyozta Kiska rámutatva, hogy jogunk van érvelni szövetségeseinkkel, de egyúttal empátiánknak is hangot kell adni, és segítségére lenni Európának a problémák megoldásában.

Andrej Kiska szerint a menekültkérdéssel kapcsolatos vita is másképp nézne ki, ha Szlovákia nem állna parlamenti választások előtt. „A menekültválság népszerű témává vált, ami rendkívül érdekes a politikai pártok számára. Miután néhány hónap múlva választások lesznek, az ismeretlentől való félelem gerjesztése egyik eszköze lehet a választók megszerzésének. Sokkal nehezebb arról beszélni a választóknak, hogyan mutassuk ki megértésünket. Sokkal könnyebb az idegengyűlölet hangulatát szítani, egy hangulatot, mely gyakran fasizmusba torkollhat“ – hangsúlyozta. Sajnálja, hogy olyan nagy horderejű kérdések, mint az egészségügy, az oktatásügy vagy a munkahelyteremtés, félre lettek téve, s a migrációs téma mindezt felülírta. 

A köztársasági elnök azon véleményének is hangot adott, miszerint a 120 ezer migráns elosztását előirányzó döntés kapcsán a visegrádi országok között tapasztalható nézeteltérés ellenére a V4-ek továbbra is működőképes csoportosulás. Mint mondta, a tagországoknak nem kell minden egyes kérdés kapcsán egyetérteniük. „Jogunk van kinyilvánítani véleményünket. Nagyon jó, hogy a múltban megvitatjuk az alapvető témákat, hogy közös hangot üthessünk meg, és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz” – fogalmazott Kiska.

Megosztás