2018. február 1., 16:32

Kiska: a hadseregnek hatékonyan és átláthatóan kellene költekeznie

POZSONY. Ahhoz, hogy a szlovák fegyveres erők a lakosság több mint 70 százalékának bizalmát élvezzék, a korszerűsítésre költött pénzeszközöket átláthatóan, tervszerűen és hatékonyan kellene felhasználniuk – jelentette ki Andrej Kiska köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka, a szlovák fegyveres erők vezérkari tanácskozásán.
201802011603030.kis01.jpg

A 2017-es kiképzési év értékelése során Kiska megjegyezte, hogy a hadsereg a következő évre óriási összegeket kapott korszerűsítésre és fejlesztésre. „Az 500 millió eurós támogatás minden egyes euróját átlátható és hatékony módon kell felhasználni, minden egyes vásárlást felelősségteljes koncepció alapján kell megvalósítani” – hangsúlyozta az államfő. A folyamatnak viszont nem szabad megtorpannia – figyelmeztetett Kiska rámutatva, hogy bizonyos területek elöregedéssel küzdenek, külön kiemelve a szuperszonikus repülőgépeket. „Amikor ma hallottam, hogy pilótáink mennyire kevés repülési órával rendelkeznek, elszörnyedtem” – nyilatkozta Kiska.

Az államfő a vezérkart emlékeztette a szlovák hadsereg NATO-val szembeni kötelezettségeire is, melyet Szlovákiának mint tagországnak teljesítenie kell. Szövetségeseink bizalmát nem lehet elveszíteni – hangsúlyozta rámutatva a jelenlegi nyugtalan állapotokra. „A 73 feladatnak jelenleg az egyharmadát teljesítjük” – mutatott rá.

Hozzátette: ahhoz, hogy a szlovák hadsereg bizalmát megőrizzük, gondoskodni kell a fegyveres erők tagjairól is, megfelelő hátteret és kiképzési feltételeket kell biztosítani. „Hiába korszerűsítjük a technikát és a felszerelést, ha nem lesznek jól felkészült, kiképzett és megfelelően megfizetett katonák” – hangsúlyozta Kiska.

Peter Gajdoš védelmi miniszter a sajtótájékoztató alkalmával közölte, a tárca célja, hogy a korszerűsítés folyamata átlátható és hatékony legyen. „ Nem féltünk feltárni a fegyveres erők valós állapotát, ugyanis ennek köszönhetően sikerült egy hosszú távú, 2030-ig terjedő vízióval ellátott korszerűsítési tervet biztosítani, beleértve a katonákról való gondoskodást is” – nyilatkozta Gajdoš.

Milan Maxim vezérkari főnök a hadsereg fejlődésében tapasztalt bizonyos minőségi elmozdulást, ám magát a hadsereget érintő bírálattal sem takarékoskodott. „Az elmúlt esztendőt negatívan értékelem” – ismerte be rámutatva – többek között – az eltűnt muníció körül kirobbant botrányra. „A mi hibánk is, van még tennivalónk” – szögezte le. Elismerte, hogy az ügy kapcsán a lakosság részéről tanúsított hatalmas bizalom meglepte. „Azt hittem, elbukunk” – jegyezte meg. Véleménye szerint a bizalmat megtartani a hadsereg jelenlegi körülményei és problémái közepette még nagyobb kihívást jelent.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.