Kiska: a fiatalok hazatérnek, ha élenjáró cégeink lesznek

Andrej Kiska az izraeli Haifában tett látogatása során beszélt erről. „Az otthon az otthon – ez a fiatalok esetében is érvényes. Számukra azonban olyan feltételeket kell teremteni, hogy legyen kedvük visszatérni. Lehetőségem volt két olyan szlovák diákkal találkozni, akik itt vannak, s megkérdeztem tőlük: „Akkor mi a helyzet, visszatértek?“. Válaszuk így hangzott: „Igen, visszatérünk, ha majd a gyakorlatban is kamatoztathatjuk azt, amit megtanultunk” – mondta el az államfő.
Úgy véli, hogy az államnak több figyelmet kellene szentelnie a kutatásnak és a fejlesztésnek. „Ha nem folyik kutatás, akkor olyan csúcsminőségű cégeink sem lehetnek, amelyek működése összefügg a kutatással. Szlovákia az európai alapokból kutatásokra történő merítés szempontjából a leggyengébb országok közé tartozik. Még arra sem vagyunk képesek, hogy kérjük és megkapjuk azokat a támogatásokat, amelyeket kérhetnénk” – szögezte le Kiska.
A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (STU) rektora, Robert Redhammer rámutatott, hogy nagyon nagy méretű a fiatalok kiáramlása, s a számok egyre csak nőnek. „Tehát Szlovákiának megoldást kell keresnie jövőjével kapcsolatban, s nem csak félrelökdösni az oktatásügyet, arra hivatkozva, hogy ott folyamatosan csak pénzt kérnek a bérekre. Ez egyáltalán nem a bérekről szól. Ez arról szól, hogy az ország miként tiszteli jövőjét, gyermekeit, s hogyan képzeli el a jövendő szociális biztosítást, mert az ifjú nemzedék nélkül az országot a jövőben nagyon nehéz lesz igazgatni” – állítja Redhammer.
A rektor hangsúlyozta, szükséges több pénzt adni a kutatásokra, s elsősorban a támogatási rendszert kell megerősíteni, amely Szlovákiában nagyon gyenge lábakon áll. „A kérelmezők sikeressége 10 százalék körüli, ami lehetetlenség. Azután természetesen kételyek támadnak, amelyeket le kell győzni. Azt gondolom, hogy van mit tenni ezen a téren, s véleményem szerint éppen a főiskolai kutatások jobb finanszírozását kellene beindítani, elsősorban legalább azokét, amelyek úgy-ahogy elérik a nemzetközi élvonalat. Tehát azt gondolom, hogy ez a cél, ez az út” – fogalmazott Redhammer.