Kisebbségeket elutasítók, totalitárius rendszert csodálók az emberjogi bizottságban
A parlament emberi jogi bizottságának legmarkánsabb tagja egyben a legfiatalabb képviselő, Milan Mazurek, a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) tagja. A közösségi hálón közzétett állásfoglalásai, miszerint a II. világháború során bekövetkezett holokauszt csupán mese, pillanatnyilag rendőrségi vizsgálat tárgyát képezik. A parlamentben újoncnak számító fiatalember a tavalyi, fővárosi migránsellenes felvonulással vetette magát észre, ahol vulgáris jelzőkkel illetett egy muszlim családot, amelyet követen a gyermekes családra kövekkel támadtak más szélsőségesek.
„Vannak olyan jelölések, amelyek során egyszerűen a matematika nem hagy mozgásteret. Minden egyes bizottságba be kell ültetni valakit a parlamenti pártokból. Nem dönthetünk egyénileg arról, hogy ez mely bizottságokat illetően helyes vagy nem“ – reagált a bizottság összetételére a parlament újdonsült elnöke, s a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Andrej Danko.
A bizottság összetétele kapcsán az emberi jogi biztos hivatala sem volt hajlandó nyilatkozni. „Nem fogjuk véleményezni a politikai pártok jelölését" – közölte az Aktuality.sk internetes hírportállal Ján Glovíèko, az ombudsman szóvivője.
Mazurek nem az egyedüli ellentmondásos személyiség a bizottságon belül. A sorban a Család vagyunk – Boris Kollár (Sme rodina – Boris Kollár) mozgalom képviselője, Martina Šimkovièová következik, akinek az egyik kereskedelmi televíziótól azért kellett távoznia, mert a menekültekkel kapcsolatos hamis állításokat terjesztett. Šimkovièová a múltban olyan kijelentéseket is tett miszerint a gender-ideológia a neomarxizmus részét képezi, amelynek célja a hagyományos értelemben vett család tönkretétele.
Az azonos nemű aktivistákkal szemben szorítkozott elutasító álláspontra a múltban Anna Verešová, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) tagja is. „Azt, hogy a nemek közötti egyenlőség a férfi és a nő közti egyenlőséget jelenti, azt ma már vélhetően senki sem hiszi el nekik. A magukat emberi jogi aktivistáknak nevező feministák efféle hangos kiáltásaihoz fokozatosan a homoaktivisták, illetve az utóbbi időben az LGBT csoport tagjai is csatlakoztak. Emberi jogokról beszélnek azt állítva, hogy mi, a többség megtagadjuk tőlük azokat” – írta blogbejegyzésében a Szövetség a Családért (AZR) tagja, aki szerint nem létezik a regisztrált partnerséghez való jog, s aki szerint nem igaz, hogy a házasság kizárólag két ember magánügye lenne.
Mária Janíková, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselje a választások előtt röviddel megejtett csehországi látogatása során hívta fel magára a figyelmet, amikor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy számára Fehéroroszország inspiratív, követendő példával szolgál. „Levegő után kapkodva megkérdeztem tőle, hogy ugyan miben inspirálódna“ – írta Markéta Adamová, a cseh TOP 09 párt alelnöke a közösségi hálón. „Na, de tisztaság volt az utcákon, nemde? S az a munkanélküliség! Egy százalékos! Hiszen ez elképesztő!“ – idézte bejegyzésében a cseh politikus a Smer-SD képviselőjét. Amikor aztán Adamová neki szegezte a kérdést, hogy esetleg nem hiányzik-e neki Fehéroroszországból a szabadság, Janíková állítólag gondolkodás nélkül rávágta: „Mi haszna a szabadságnak?!“. Maga Janíková azonban ettől elhatárolódott.
Szintén a Smer-SD színeiben került a törvényhozásba és a bizottságba ¼ubomír Želiezka, aki ellen korábban feljelentést tett egy nyugdíjas, mert a képviselő bántalmazta őt. Az incidens állítólag a báni (Bánovce nad Bebravou) sportcsarnokban történt. A nyugdíjas testi sértés miatt tett feljelentést, a képviselő állítólag ököllel úgy arcul ütötte, hogy kórházba került.
