Kinevezte a gazdasági tárca élére Kažimírt az államfő
POZSONY. Andrej Kiska köztársaság elnök szerdán megbízta a gazdasági minisztérium irányításával Peter Kažimír pénzügyminisztert. Az államfő egyúttal hivatalosan elfogadta Pavol Pavlis eddigi gazdasági minisztert lemondását.
Pavol Pavlis április 21-én jelentette be, hogy lemond tárcavezetői tisztségéről. Erre azt követően került sor, hogy a sajtó megszellőztette, a miniszter sógorának cége kapott meg nagy összegű megrendeléseket a tárca hatáskörébe tartozó szervezetektől. Pavol Pavlis nem egészen egy évet töltött el a gazdasági tárca élén.
Robert Fico miniszterelnök azzal indokolta Peter Kažimír kiválasztását, hogy jelenleg olyan tapasztalt személyre van szükség a gazdasági minisztérium élén, aki kiismeri magát a gazdasági és pénzügyi folyamatok irányítása terén. A tárca ugyanis több komoly kihívás előtt áll, ilyen például a Szlovák Villamos Művek (SE) többségi részvényeinek megszerzése, a Slovak Telekomben birtokolt 49 százaléknyi állami részesedés eladása vagy a nagy befektetésösztönzőkről való döntés – fejtette ki. Később az egyik államtitkár veheti majd át Kažimír helyét.
Peter Kažimír várhatóan rövidnek, de intenzívnek nevezte az időszakot, melyet a gazdasági minisztérium élén tölt majd. Úgy véli, mandátuma mindössze néhány hétre szól majd. Egyúttal rámutatott, olyan helyzetbe került, hogy két minisztériumot kell irányítania. „Véleményem szerint a gazdasági és a pénzügyi tárca jellegére való tekintettel ez a helyzet csak vagyon rövid távon tartható fenn” – hangsúlyozta.
A tárcavezető szerint a gazdasági minisztérium most több „forró témával” is foglalkozik, ezek közül a „legforróbb” a Slovak Telekom részvényeinek eladása, ugyanis arra a következő órákban vagy napokban sor kerülhet. Hozzátette: a kormány ugyanakkor igyekszik megszerezni a többséget a Szlovák Villamos Művekben. Kažimír becslése szerint ez a kérdés nyárig lezárul majd.
A miniszter nem erősítette meg, de nem is cáfolta az azzal kapcsolatos híreszteléseket, hogy összevonhatják a gazdasági és a pénzügyminisztériumot. „Ezt a döntést nem nekem kell meghoznom” – fogalmazott.

Forrás
TASR