2015. március 4., 11:32

Kína a Mars-misszió technikai előkészítési fázisánál tart

PEKING. Egy vezető űrkutató bejelentette, hogy Kína nekilátott feltérképezni a Mars és aszteroidák elérésének technikai megvalósíthatóságát.
Je Pejcsien, a Kínai Ûrtechnológiai Akadémia szakembere és a Hold- program vezető kutatója elmondta, megoldottak néhány technikai problémát, amely a negyedik bolygó és aszteroidák feltérképezését hátráltatná.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a projektek egyelőre csak a technikai előkészítés fázisában vannak, ami azt sugallja, a hivatalos bejelentésekre még jócskán várni kell. Je a kínai Mars-misszió szószólója. Ha a projektet engedélyezik, egyetlen misszió égisze alatt körpályára állíthatnak és landoltathatnak egy szondát a bolygó felszínének vizsgálatára.

Hozzátette, Kínának le kellene szűkítenie űrkutatását bizonyos planétákra, emellett aszteroidákat is vizsgálnia kellene, mivel sokuk az ősrobbanásig visszamenőleg őrizhet információkat, mások pedig veszélyesek lehetnek az emberi fajra.

Egy korábbi jelentés arról árulkodott, hogy Kína első Mars-missziójának megvalósíthatósági tanulmányát már elvégezték. Tavaly novemberben pedig egy légi bemutatón a Mars-robot prototípusának modelljét is kiállították.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.