Kiderült, ki ölte meg Ernest Valko jogászt

Valko meggyilkolásáról a napilap tájékoztatása szerint olyan ember vallott, aki a történtek idején a gyilkos mellett volt. Az elkövető egy J. R. nevű rabló.
„A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) az ügyészség felügyelete mellett már több napja a tettes elleni vádemelést célzó műveletekkel foglalkozik. A rendőrség szerint az elkövető egy rabló volt. A tettest bűntársai – akiket más bűncselekmények miatt ítéltek el – leplezték le, akik úgy határoztak, hogy hajlandók ellene tanúskodni” – írta a Denník N napilap.
Ernest Valkot 2010. november 8-án gyilkolták meg limpaki (Limbach) villájában. 2014 októberében a leengedett Kuèisdorfi víztározó alján állítólag megtalálták az áldozat egyik fegyverét. Valko halálát egyetlen pisztolylövés okozta, a golyó pár méteres távolságból a szívét és a tüdejét találta el.