2011. március 14., 14:18

Kiadják Magyarországnak Roháèot?

POZSONY. Kiadatásira változtatta Jozef Roháè előzetes fogva tartását hétfőn a Nyitrai Megyei Bíróság. A férfit egy Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe február közepén Szlovákiában.
POZSONY.  "Az ügyész javaslata alapján a bíró úgy döntött, hogy kiadatási fogságba helyezik Jozef Roháèot. A döntés ellen az érintett azonnal panaszt emelt, amiről a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bírósága határoz majd" - közölte Oliver Kolenèík, a nyitrai bíróság szóvivője.
 
A hétfői döntés nem jelenti automatikusan azt, hogy Roháèot ki is adják Magyarországnak. A nyitrai államügyészség szerint a férfi kiadásához újabb ügyészi indítványra és újabb bírósági döntésre lesz szükség. "Amint összegyűjtjük a bizonyítékokat, azonnal lépünk. Biztos, hogy erre rövid időn belül sor kerül" - fejtette ki Ján Ludva, a nyitrai ügyészség szóvivője.
 
A magyar hatóságok hivatalosan nem közölték, miért körözik Roháèot. A sajtóban megjelent értesülések szerint a férfinek köze lehet Fenyő János vállalkozó meggyilkolásához.
 
A budapesti Fővárosi Bíróság tavaly októberben első fokon felmentette a kitervelt emberölés kísérletének vádja alól Jozef Roháèot, mert szerinte a nyomozó hatóság nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlott a pokolgépet készített, hogy ismeretlen társaival megölje Seres Zoltán vállalkozót. A bíróság megállapítása szerint a nyomozó hatóságok több súlyos hibát is elkövettek az eljárás során, például nem készültek fényképek a helyszínről, bizonyos bűnjelek eltűntek.
 
Roháè végül két év börtönbüntetést kapott robbanóanyaggal való visszaélés miatt, ám a tárgyalás végén szabadlábra helyezték, mivel előzetes letartóztatásban már eltöltött két évet.
 
Az állítólagos maffiakapcsolatai révén elhíresült, Patkány néven emlegetett férfit több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel is összefüggésbe hozták.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.