2015. december 29., 14:19

Kezdeti helyszínére tér vissza jövőre a Gombaszögi Nyári Tábor

KOMÁROM. A felvidéki magyar fiatalok egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő nyári rendezvénye elhagyja a krasznahorkaváraljai kempinget, és 2016-ban visszatér a születésének bölcsőt adó Gombaszögi-völgybe. A Gombaszögi Nyári Tábor helyszínváltoztatásáról és további szervezési kérdéseiről a komáromi médiaházban tájékoztatták a sajtó képviselőit a rendezvény főszervezői: Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás elnöke, Bauer Ildikó programigazgató és Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke.
201512291426040.s01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A tábor kényszer helyszín-változtatásának okait és részleteit Orosz Örs foglalta össze. Az eddigi helyszín, a ´70-es években épült krasznahorkaváraljai kemping fejlesztéséhez a község nem rendelkezett kellő anyagi forrásokkal. Bár a Gombaszögi Nyári Tábort szervező Sine Metu polgári társulás jelezte területvásárlási szándékát, de azt a krasznahorkaváraljai képviselő-testület nem hagyta jóvá, csak annak hosszú távú bérbeadását támogatta.

„Ezért a legnagyobb felvidéki ifjúsági rendezvény tizenegy év után elhagyja a krasznahorkaváraljai kempinget, és 2016-ban visszatér a születésének bölcsőt adó Gombaszögi-völgybe, amely a krasznahorkaváraljai kempingtől 16 kilométerre található, és Szalóc község tulajdonában van a terület. A táborszervezők célként tűzték ki, hogy a rendezvény továbbra is Kelet-Szlovákiában legyen. Ezen a vidéken ugyanis nagy megtartó erőt és egyben a gazdaságot is élénkítő programot jelentenek a közéleti-kulturális rendezvények. Több lehetséges helyszín szemrevételezése után világossá vált, hogy a tábor nevét is adó Gombaszögi-völgy a legalkalmasabb a rendezvény további megvalósítására. A terület a történelmi Andrássy-birtok részét képezte. Közelében XIV. században épült Pálos-kolostor, a bejárattól 56 lépésre pedig az UNESCO-védelem alatt álló cseppkőbarlang található. A Bethlen Gábor Alap hathatós (54 millió forintos, azaz hozzávetőleg 170 ezer eurós) támogatásával, saját anyagi forrásokból és banki kölcsönökből a szervezésből eddig is oroszlánrészt vállaló, most 5 éves Sine Metu polgári társulás decemberben megvásárolta a történelmi gyökerekkel rendelkező területet. Ez egy sorszerű lépés volt” – fogalmazott a főszervező.

A tervek szerint a gombaszögi szervező csapat közösen újítja majd fel az új helyszínt, azaz a 0,4 hektáros kempinget és az 1,6 hektáros sátortábort. Az új bázis meglehetősen elavult, ám a krasznahorkaváraljainál mégis jobb infrastruktúrával, megfelelő áramellátással és saját kutakkal is rendelkezik.

Már elkészült a terület geodéziai felmérése, s tavasszal a Fiatal Építészek Fórumának tagjai munkálkodnak majd a lehető legmegfelelőbb, korszerű táborhely előkészítése érdekében. Az ott álló 58 faházikót elsősorban műsorok bemutatására és raktározási célokra használják ki. Felújítják a vendéglő tetőszerkezetét, és mellékhelyiségeket is építenek, a már meglevő építmények pedig jelentős átalakításra szorulnak. A szabadtéri színpad továbbra is a Csemadok tulajdonában marad, az alatta és mellette levő telek pedig állami tulajdonú, de a táborszervezők szerint ez nem gátolhatja a műsorszervezést. Mivel Gombaszög jelenleg lakatlan falunak számít, a táborhelyen kívül további szálláslehetőségeket a közeli Szalóc és Várhosszúrét község kínál majd fel.

„Ez turisztikai beruházásnak minősíthető. Célunk a gombaszögi kemping újranyitása és egész évben történő működtetése. Kifejezetten Gömör déli régióját szeretnénk népszerűsíteni. Az ott található műemlékeket, barlangokat, vendéglátósokat, akik ebből sokan profitálhatnának. A régió adottságait igyekeznénk úgy kihasználni, hogy az mindenki számára előnyös legyen. Ezeknek a terveknek köszönhetően új munkahelyeket is biztosíthatunk. Hosszú távú célunk egy hiánypótló, állami struktúráktól független hazai magyar turisztikai központ kialakítása a Szlovák Karszt (Slovenský kras) szívében” – ecsetelte terveiket Orosz.

2016. július 12. és 18. között zajlik majd tehát a következő Gombaszögi Nyári Tábor. "Az elmúlt évek bevett szokásához hasonlóan a tábor szervezői 2016-ban is különleges kedvezményt kínálnak fel a 18 felvidéki magyarlakta járás közül kettőnek" - tájékoztatott Bauer Ildikó. Jövőre a Lévai és a Tőketerebesi járás lakói örülhetnek az ingyenes belépőjegyeknek. Az említett régiók lakosai személyigazolványuk felmutatásával igényelhetik az ingyenes jegyet.  Aki pedig a rendezvény honlapján, a www.gombaszog.sk oldalon elővételben 2015 december 31-ig megváltja belépőjét, az kedvezményesen, 29 euróért vehet részt a táborban. A belépőjegy ára hónapról hónapra fokozatosan emelkedik mindaddig, amíg elér a 40 eurós szintre. Az érdeklődők további információkat a rendezvény honlapján és Facebook-oldalán találnak.

Kotiers Róza a jövőre 25 éves Diákhálózat (DH) elnökeként méltatta a Gombaszögi Nyári Tábor jelentőségét, ahol szerinte a fiatalok többsége először kerül kapcsolatba a DH-val. Hozzátette: a Sine Metu 27 társszervező szervezettel dolgozik együtt a tábor sikeréért, ám a legnagyobb humán és szellemi erőforrást éppen a DH adja.

Végül az is elhangzott, hogy a szervezők január végén internetes szavazást indítanak a jövő évi tábor műsorával, szereplőivel kapcsolatban. Annak lezárulása, kiértékelése és a vonatkozó szerződések megkötése után további sajtótájékoztatón tárják majd a nyilvánosság elé a 2016-os programot, amelyet tehát az 1928-ban megrendezett első tábor színhelyén élvezhetnek majd a mai fiatalok.

201512291426040.s01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás