Ketyeg az óra kompügyben: akár tüntetésre is készek a vajkaiak
Ragaszkodnak a vajkaiak a bősi csatornán közlekedő mostani komphoz, nem engedik elvinni és ócskábbra cserélni, sőt, ezért tüntetni is fognak, ha szükséges. Ez volt a szerdán este Vajkán megtartott falugyűlés végkicsengése. A fórumot Vajka polgármestere hívta össze annak apropóján, hogy öt nap múlva lejár a mostani komp üzemeltetési szerződése. Azt a minisztériumi és vízügyes illetékesek sem tudták megmondani a környékbeli polgármestereknek, hogy mi lesz ezután, milyen komp fog ingázni Vajkáról Keszölcésre a két part között. Pedig négy polgármester közös levélben kért erre választ, ám Solymos László minisztertől csak egy semmitmondó levelet kaptak.

Pillanatnyilag nagy a bizonytalanság, mert azt sem tudni, lesz-e egyáltalán valamilyen komp jövő keddtől.
A jelenleg közlekedő nem üzemelne tovább, újat pedig nem sikerült beszerezni, hiszen minden közbeszerzési pályázat kudarccal végződött.
Három éve a helyzet megoldódni látszott. Ekkor vízre bocsátották a vadonatúj kompot, amely a 23 évig használt kisebb és folyton meghibásodó kompot váltotta fel. Ez azóta fennakadás nélkül működik, 18 autó fér fel a fedélzetre és rossz időjárás esetén is közlekedik.
„Erre a megfelelő kompra rászolgált 23 év után a három elzárt falu lakossága” - mondta a gyűlésen Álló Donát, Vajka polgármestere. Emlékeztette a hallgatóságot arra a botrányra, amit a méregdrága kompbeszerzést kritizálók robbantottak ki, a Smert hibáztatva ezért, köztük a Híd vezető politikusai is, élükön Bugár Bélával. Közben fordult a kocka: ők vannak hatalmon, a Smerrel együtt kormányoznak és tőlük függ a kompügy megoldása.
De csaknem két év sem volt elég ahhoz, hogy az általuk ígért olcsóbb megoldást megleljék.
A kritizált Ponton City Rt. jelenleg évi 2 millió euróért működteti a kompot. Eredetileg 15 évre szólt a szerződése, de ezt a környezetvédelmi tárca, ahova a vízügy is tartozik, lerövidítette a jövő hétfőig, miközben maguk sem tudják, hogyan tovább.
Ahány közbeszerzés volt a kompra, vagy botrányba fulladt, vagy nem volt jelentkező. A legnagyobb megütközést az a közbeszerzés váltotta ki idén tavasszal, amikor egy 63 éves kiszuperált holland kompot akartak hadrendbe állítani. De a sajtó nyomására ezt mégsem merték meglépni, és a már aláírt szerződést semmissé nyilvánították.
Most megint helyzet van. A vízügyeseknek a cipőjükbe befolyik a víz, ismét szorult helyzetben vannak - hangzott el találóan a vajkai fórumon az egyik felszólalótól.
A komp új üzemeltetője októbertől már a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat lenne, amelynek valamivel olcsóbban, mintegy 1,9 millió euróért kellene működtetnie a kompot. De nincs se kompja, se személyzete. A Ponton Citynek viszont van kompja, ami a helyieknek megfelel.
- jelentette ki a vajkai polgármester a jelenlévők helyeslése közepette.
Ezek a tények nagyjából korábban is ismertek voltak a gyűlésen megjelent falubeliek előtt is. A meglepetés erejével hatott viszont az, amit a vajkai polgármester ezután bejelentett.
Nagybodak, Nagyszarva, Felbár és Vajka polgármesterei összefogtak és a napokban kedvezőbb üzemeltetési feltételekről tárgyaltak a mostani kompot üzemeltető Ponton City képviselőivel.
A megszületett jegyzőkönyv szerint a cég 5 százalékkal olcsóbban hajlandó működtetni ezentúl a kompot, éjjel 11 órakor is tenne egy fordulót, sőt, délben sem lenne két órás szünet.
- mondta Álló Donát.
Majd az került szóba, amit már a szlovák sajtó is meglebegtetett: mivel nincs komp, esetleg a régi 23 éves kompot hoznák újra vissza. Ez egy elavult forgókerekes típus, folyton elromlott a kerekeibe beakadó faágak miatt. Tudomásunk szerint jelenleg most Bős alatt kikötve vesztegel.
Az elhangzottakra sorjáztak a hozzászólások. „A kiszuperált kompot hoznák vissza. Örüljünk, hogy legalább ez is van?”, „Ennyit érdemlünk csak?”, „Már régen ki kellett volna menni tüntetni” – csak néhány az elkeseredett, de elszánt hozzászólások közül. Magyarok és szlovákok egyaránt hangot adtak véleményüknek.
„Nyomást kell gyakorolnunk rájuk, máskülönben elvesztünk” – mondta egy szlovák hölgy. Majd hozzátette: ez egy hatalmas politikai játszma. „A vízügyesek ismét jól meg akarják tömni a zsebeiket” – vélte egy magyarul felszólaló középkorú nő.
Nagy taps kísérte azt a bejelentést, hogy ha jövő keddig nem lesz megnyugtató megoldás, akkor tüntetést szerveznek a kompnál.
Többen sürgették, hogy a környező falvakat is be kellene vonni ebbe a megmozdulásba. Ennek a tétje pedig az lenne, hogy a bősi felvízcsatorna mentén lévő községek lakói nem akarnak öreg kompot, a jelenlegit nem adják és az átkelést a mostani szinten kell, hogy biztosítsák a részükre.
A tegnapi vajkai falugyűlés résztvevői tehát alaposan feladták a leckét a Solymos László által vezetett környezetvédelmi minisztériumnak és a hozzá tartozó Vízgazdálkodási Beruházó Vállalatnak. Az óra pedig ketyeg, hiszen jövő keddig A-t vagy B-t kell mondaniuk a kompközlekedésre utalt bősi felvízcsatorna mentén élő embereknek.
