2015. június 30., 20:12

Kétes megoldások az oktatásügyben

POZSONY. A Magyar Közösség Pártja felemás érzésekkel fogadja a közoktatási törvény módosításáról szóló szavazás eredményét. Ugyanakkor a Most-Híd örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy sikerült időt nyerni a kisiskolák megmaradása érdekében.
Ismét beigazolódott, hogy a kormány arroganciája nem ismer határokat, hiszen társadalmi és szakmai szempontból gyakorlatilag semmi sem indokolta az iskolaigazgató-választás módjának megváltoztatását, ráadásul az oktatásügyben az 1989-es átalakulást követő egyik legjelentősebb vívmány eltörlését, valamint az önkormányzatiság megcsúfolását eredményezte a törvényhozók döntése – mutatott rá portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatában a Magyar Közösség Pártja.

Az MKP szerint jelzésértékű az is, hogy az ellenzéki javaslatok közül csupán olyan előterjesztések elfogadására volt lehetőség, amelyek politikai szempontból a kormánypárti kármentés kategóriájába tartoznak, a szakmailag indokolt módosítások azonban nem kaptak támogatást.

„Így a kisiskolák körül kialakult helyzet kapcsán ugyan örömünket fejezzük ki, hogy idén szeptembertől még nem csap le rájuk Damoklész kardja, de sajnálattal állapítjuk meg, hogy a törvény új szövegezése mindössze a probléma elodázását jelenti, hiszen a voltaképpeni megoldás a 2013 decemberében elfogadott módosítás hatályon kívül helyezése lett volna. A köztes végkifejlet egy kiskapu ugyan, de csupán abban az esetben jelenthet menekvést, ha a jövő évi választások után kisebbségbarát kormány veszi át az ország irányítását, egyébként csak kétes győzelemnek tekinthető.
Ugyancsak sajnálkozásunkat fejezzük ki annak kapcsán, hogy középiskoláink ügyében sem történt érdemi változás, hiszen csak néhány vegyes igazgatású intézmény esetében csökkentheti a fenntartó a minimális osztálylétszámokat” – közölte A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

Érsek Árpád, a Most-Híd parlamenti képviselője portálunkhoz eljuttatott közleményében örömének adott hangot amiatt, hogy a parlament elfogadta indítványát, amivel egyelőre nem lép hatályba az alapiskolák diákjainak egy osztályra eső minimális létszámát szabályozó rendelet.

„Örömmel fogadjuk, hogy a kormány jóváhagyta módosító javaslatunkat, így a kisiskolákat látogató gyermekeknek és azok szüleinek sem kell aggódniuk amiatt, hogy már az idei nyári szünet után bezárnák ezeket az iskolákat. 2016. szeptember 1-ig időt szereztünk arra, hogy releváns adatok álljanak rendelkezésre az alapiskolákat látogató diákok létszámát illetően, valamint arra, hogy ismételten újraértékelhessük a kisiskolák bezárásával járó következményeket. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jelenlegi és a következő kormány feladata is a probléma megoldása“ – hangsúlyozta Érsek Árpád.

A Most-Híd képviselője számára csalódást jelent, hogy a képviselők nem tartották fontosnak a párt által előterjesztett, az oktatási törvényt érintő két ugyancsak fontos módosító javaslat elfogadását. „Nyilvánvaló, hogy a kormány nem tartja fontosnak azt, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák pedagógusait mentesítse a fölösleges adminisztrációs terhek alól, és ezáltal lehetőség nyíljon egy minőségibb oktatás feltételeinek biztosítására“ – reagált a sikertelen módosító javaslatok kapcsán.

Érsek az egyik javaslatban a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák és oktatási intézmények által vezetett pedagógiai dokumentáció szabályainak módosítását javasolta. A másikban kollégája, Vörös Péter parlamenti képviselő azt javasolta, biztosított legyen, hogy az állami oktatási program, oktatási standardok és oktatási kerettantervek a nemzeti kisebbségek nyelvén is hozzáférhetőek legyenek. „Ez nagymértékben megkönnyítené a kisebbségi iskolák tanárainak munkáját“ – érvelt Vörös Péter a módosító javaslat kapcsán.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.