2017. november 3., 10:32

Két weboldalon teszik közzé a választások eredményeit

POZSONY. A november 4-i megyei önkormányzati választások eredményeit a www.volbysr.sk és a www.statistics.sk oldalakon közlik majd. Az említett két weboldalon a részeredményekről és a hivatalos végeredményekről is tájékoztatást nyújtanak majd.
201711021004420.VALASZTASI_EREDMENYEK_1-2.jpg

A részeredményeket 22:00 órától, azaz a választói helyiségek bezárását követően folyamatosan közlik majd a www.volbysr.sk és a www.statistics.sk weboldalakon. A Szlovák Statisztikai Hivatal az első számadatokról az első választókörzeti jegyzőkönyvek a körzeti választási hivatal általi feldolgozását és megerősítését követően ad tájékoztatást. A hivatalos végeredmények november 5-én, vasárnap az után válnak majd ismerté, hogy az Állami Választási Bizottság jóváhagyta őket.

Összesen 2927 település lakossága, 96 választókerületben és 5968 választókörzetben járulhat a szavazóurnák elébe. A választásra jogosultak száma meghaladja a 4,4 millió főt. A megyei önkormányzatokban összesen 416 megyei képviselői mandátum kel majd el, illetve 8 megyefőnöki poszt kerül majd betöltésre.

A megyei önkormányzati választásokra 2017. november 4-én, szombaton az ország nyolc megyéjében kerül sor. A választások több mint10 millió euróba kerülnek majd. Szlovákia lakossága az ország történetében ötödik alkalommal vehet részt megyei önkormányzati választásokon, s idén első ízben nem két, hanem egyfordulós választás keretén belül dönt majd a megyei elnökökről.

Az eddigi gyakorlattól eltérően nem 4, hanem 5 éves hivatali időszakra választunk megyei képviselőket, illetve megyefőnököket. Egyszeri intézkedésről van szó, amely révén 2022-ben egyazon időben rendezhetőek majd meg a megyei önkormányzati, illetve a helyhatósági választások.

A megyei önkormányzati választásokon rendszerint alacsony a részvételi arány Szlovákiában. A politikusok és a szakemberek is egyetértenek abban, hogy ennek a megyék kompetenciáinak alacsony szintű ismerete is az oka. A megyei önkormányzatok döntenek az élet számos területét érintő regionális fejlesztésekről, de meghatározó hatáskörökkel bírnak az oktatásügy, a szociális szolgáltatások, az egészségügy, a kultúra és az infrastrukturális fejlesztések tekintetében is.

Megyei hatáskörben működnek gimnáziumok, szakközépiskolák, konzervatóriumok, összevont iskolák, nyelviskolák, kollégiumok és nyolcéves gimnáziumok is. Mindemellett nehéz életkörülményekkel rendelkező személyeknek nyújtanak szociális segítsége. Menhelyeket, szükséglakásokat, rehabilitációs és szociális szolgáltató központokat üzemeltetnek.

A megyei önkormányzatok adják ki a rendelőintézetek, az egynapos ellátást biztosító egészségügyi intézmények, poliklinikák működési engedélyeit. Hatáskörükbe tartozik az otthoni gondozói szolgáltatási ügynökségek és a hospice-ok üzemeltetése. A megyék ezen felül közvetlenül részt vesznek a másod- és harmadosztályú utak kezelésében, illetve a közúti forgalom intenzitására is közvetlen hatással vannak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.