2014. március 6., 12:48

Két szlovák katonai megfigyelő utazott Ukrajnába

POZSONY. Szlovákia fegyveres alakulatai két tagjának Ukrajnába történő kiküldéséről döntött. A katonák az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagállamainak nemzetközi felügyeletet biztosító csoportjában tevékenykednek.
A katonai megfigyelők kiküldéséről Martina Balleková, a szlovák védelmi tárca szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

A katonák kiutaztatása Ukrajna 2014. március 3-i diplomáciai jegyzéke alapján történik, amely nemzetközi megfigyelők meghívását is tartalmazza. Ukrajina, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OBSE) tagjaként a meghívást “a katonai aktivitások miatti aggályok eloszlatására irányuló igyekezetével” indokolja.

A rövid ideig tartó felügyelet megvalósulása összhangban áll a biztonság és béke fenntartására illetve megerősítésére irányuló tanácskozásokról és intézkedésekről szóló “Bécsi dokumentum” 2011-ben megfogalmazott rendeleteivel – olvasható az Aktuality.sk internetes portálon.

"Katonáink részvétele a nemzetközi megfigyelői csoportban a mi hozzájárulásunk az Ukrajna területén kialakult feszültség csökkentéséhez. Fegyveres alakulataink tagjai a következő napokban utaznának ki” – árulta el Martin Glváè védelmi miniszter. Egyidejűleg azt is hangsúlyozta, hogy nem az OBSE megfigyelői missziójáról, hanem a “Bécsi dokumentum” rendeleteivel összhangban történő akcióról van szó.
Megosztás