2018. május 29., 09:43

Két kamion és egy kisbusz ütközött Szenc és Pozsony között

Két kamion és egy kisbusz ütközött össze kedden, 6:00 óra előtt, a D1-es autópályán, Szenc (Senec) után, Pozsony irányába. Erről a Pozsonyi Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat műveleti központja tájékoztatta a TASR-t.

Baleset Szenc-Pozsony
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: HaZZ SR

A tűzoltók elmondták: „A helyszínre érkezésük után elsősegélyt adtak a sérült személynek, és kórházba szállították őt.” Az összeütközött járműveken megtették a tűzvédelmi intézkedéseket, a sérült tartályból kiszivattyúzták a gázolajat, és segítettek a helyszínelésben.

A Stellacentrum információi szerint a jobb és a középső sávban nem lehet közlekedni. Az érintett szakaszon legalább 30-60 perces várakozással kell számolniuk az autósoknak.

FRISSÍTÉS

Kilenc óra körül a közlekedés a teljes útszélességen helyreállt, nyilatkozta a rendőrségi szóvivő. Alkoholt a sofőrök egyike sem fogyasztott, a kár több mint 40 ezer euró. A baleset körülményeit továbbra is vizsgálják.

Baleset Szenc-Pozsony
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.