2019. július 11., 10:37

Kerületi szinten folytatódik Nishit T. pere

A Pozsonyi Kerületi Bíróság háromtagú tanácsa nyilvános ülésén kezdett ma foglalkozni az indiai származású szlovák állampolgár, Nishit T. ügyével. A testi sértéssel és gyilkossággal vádolt férfit múlt év októberben mentette fel minden vád alól a Pozsonyi I-es számú Járásbíróság.

Igazságügyi Palota Pozsony
Fotó: Wikipedia
FRISSÍTÉS
A gyilkossággal és testi sértéssel vádolt Nishit Timothyt végérvényesen felmentette a ma összeülő Pozsony Kerületi Bíróság.
„A Pozsonyi I-es számú Járásbíróság tavaly ősszel a bizonyítékokat megfelelően vette figyelembe, döntése helyesnek bizonyult. A fellebbviteli bíróság kijelenti, hogy nem történt gyilkosság, az eset jogos önvédelem volt” - mondta a tanács elnöke a mai meghallgatás zárszavában.

A mai bírósági ülésen részt vesz a gyanúsított, Nishit T. és az áldozatok hozzátartozói is. A fellebbviteli bíróság a járásbíróság döntését bírálja el, illetve a felek, a kerületi ügyész, és a vádlott ügyvédjének javaslataival foglalkozik.

Az eset több mint másfél éve, 2017 őszén történt Pozsony belvárosában, a német nagykövetség közelében. Nishit T. kést használt egy 37 éves férfi ellen, aki belehalt sérüléseibe, míg egy másik férfit megsebesített. A konfliktust vita előzte meg, melyet kamerafelvételek is igazolnak.

A múltban az indiai származású férfit többször is érte inzultus származása miatt.

„A bíróságnak nem volt könnyű dolga.”

A tanács elnöke nem vehet bizonyítékszámba olyan információkat, amelyek a médiában jelennek meg, ahogy a közvélemény sem befolyásolhatja a döntést.

„Az adott bűnesetben széleskörű nyomozás folyt, mely elegendő bizonyítékot adott” - mondta el a Pozsony I-es számú Járásbíróság elnöke múlt év októberében. Egyben rámutatott arra is, hogy megkapták és elemezték a német nagykövetségről származó kamerafelvételeket is. A bíróság akkor kijelentette, hogy az eset jogos önvédelemnek minősül.

Azt a tényt, hogy Nishit T. kést tartott magánál, nem lehet felróni neki. „A kést önvédelemre használta, ezt több bizonyíték és a kamerafelvételek is alátámasztják. A védekező személynek nem lehet előírni, hogy a lehető legkíméletesebben védekezzen.”

A sértettek provokálták ki a konfliktust, agresszíven támadtak rá a gyanúsítottra.

„Nemcsak az egészségét, hanem az életét is félthette az adott helyzetben” - egészítette ki a járásbíróság bírója.

A kerületi ügyész a döntést megfellebbezte, akkori vádját azóta sem módosította. A sértettek, illetve az elhunyt sértett hozzátartozói pedig kártérítést követeltek. Az őszi járásbírósági döntés után Nishit T.-t azonnal kiengedték a vizsgálati fogságból.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.