2013. február 19., 14:45

Kerekasztal: közös nevezőre kell jutni az oktatásügy terén

POZSONY. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala az oktatásügyi problémák megoldását a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb elemének tartja.

A Kerekasztal emlékeztetett: korábban is születtek az oktatásügy terén értékes kezdeményezések. A szlovákiai magyarság az önálló és zavartalan anyanyelvi oktatás veszélybe kerülése miatt hosszú éveken keresztül kényszerült újra és újra tiltakozások megszervezésére, állásfoglalások megfogalmazására. Az oktatásügy a pártok tevékenységének egyik fő csapásvonalát is képezi, jelentőségében azonban jóval túlmutat a politikán – mutatott rá portálunkhoz eljuttatott állásfoglalásában a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala.

A szerveződés szerint a Magyar Közösség Pártja által kedden elindított aláírásgyűjtés több problémára is rámutat a szlovákiai magyar oktatásüggyel kapcsolatban. A Kerekasztal szeretné, hogy a felvetett problémák, a decentralizált oktatás, az önkormányzatok szerepének megőrzése, vagy akár a tanárok társadalmi megbecsülésének emelése valóban központi témává váljanak. Lehetőségeihez képest mindent megtesz azért, hogy minél szélesebb rétegekhez jusson el a petíció üzenete. A magyarság minél tömegesebb fellépésére van szükség ahhoz, hogy megfelelő fórumok, a döntéshozó szervek is tudatosítsák a követeléseket – hangsúlyozták hozzátéve: a Kerekasztal Koordinációs Bizottsága egyúttal támogatja az oktatási témában legilletékesebb két tagszervezete – a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége – képviselőjének részvételét a petíciós bizottság munkájában.

A Kerekasztal ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy az oktatás ne váljon kampányeszközzé. Ezért szerinte üdvös lenne, ha az MKP és a Most-Híd közös nevezőre tudna jutni a kitűzött pontokban, esetleg megfogalmaznák alternatív javaslataikat, és ezt a fontos kezdeményezést nem használnák fel aktuálpolitikai célokra. Az oktatás ügye szerepel a Kerekasztal által is felvállalt szlovákiai magyar alapdokumentumban. Ez leszögezi, hogy a kisebbségeknek a megmaradásuk érdekében saját hatáskörben kell dönteniük az oktatásügy terén, s önmaguknak kell azt szabadon fejleszteniük. „A Kerekasztal reméli, hogy ez az alapvetés kapaszkodót jelent a pártoknak is, s képesek lesznek közösen fellépni ebben a létfontosságú témában. A szerveződés partner lesz ebben!” – szögezték le az állásfoglalásban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.