2013. június 2., 09:58

Kedden folytatódik a törvényhozás ülése

POZSONY. A plénumban további 17 törvénytervezet sorsáról dönthetnek a honatyák a következő hét folyamán.

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) frakciójának két képviselője Lucia Nicholsonová és Martin Poliaèik négyéves kortól kötelező óvodalátogatást szorgalmaz. A liberális politikusok javaslata szerint megvonhatná az állam a szükséghelyzetben élőknek járó anyagi támogatást azoktól a szülőktől, akik nem íratnák be gyermeküket az óvodába. Nicholsonováék szerint szükség van arra is, hogy a gyermekek a jelenlegi egy helyett két éven keresztül részesüljenek támogatásban az iskolai előkészítő éveiben. Mindemellett megszüntetnék az alapiskolákban az ún. nulladik évfolyamot. „Szlovákiában egyre csökken azoknak a gyermekeknek a száma, akik iskolai előkészítőbe járnak“ – érvel Lucia Nicholsonová.

A liberálisok azonban várhatóan nem járnak majd sikerrel, mivel javaslatuk nem nyerte el az oktatásügyi minisztérium tetszését. A szaktárca rámutatott: 400 új óvodai osztályt kellene létrehoznia az oktatási  minisztériumnak, hogy teljesülhessen azoknak a szülőknek az igénye, akik óvodába szeretnék járatni a gyermekeiket négyéves kortól. A minisztérium szerint amennyiben a meglévő tantermek átalakításával próbálnák megteremteni ehhez a megfelelő körülményeket, az mintegy 4,8 millió eurójába kerülne az államnak. A tárca a nulladik évfolyam eltörlésének javaslatát is kategorikusan elutasítja.

Törvénymódosító javaslattal álltak elő az SaS frakciójából távozott képviselők is. Martin Chren azt mondta, a közbeszerzési törvény módosításával a felsőpalojtai (Horné Plachtince) Regionális Közbeszerzési Ügynökség körüli botrányra kívánnak reagálni. A képviselő megjegyezte, jelenleg az állami intézmények nem kötelesek közzétenni a közbeszerző és az adott intézmény által megkötött szerződéseket, ha  a közbeszerzés központi közbeszerző szervezet bevonásával valósul meg. A módosítás után ez megváltozna.

A Most-Híd a vasúti állomáshelyek kétnyelvűsítésére dolgozott ki egy jogszabálytervezetet, amit jelenlegi formájában a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Magyar Közösség Pártja sem tart elfogadhatónak. 

A javaslat a vasútállomások nevének két nyelven való feltüntetését többszörös jóváhagyási folyamathoz kötné oly módon, hogy a kétnyelvűsítést először az adott település önkormányzatának kellene kérvényeznie. Amennyiben ezt a kérvényt a Vasúti Közlekedésszabályozási Hivatal és a kormányhivatal is jóváhagyná, a település saját költségén helyezhetne ki magyar feliratú táblákat. A Kerekasztal a beterjesztés visszavonását tartaná a legjobb megoldásnak, mert "csak egy újabb lehetőséget, nem pedig kötelezettséget teremtene". Egyelőre kérdéses, hogy az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-DS) hogyan viszonyul majd az indítványhoz.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.