2014. augusztus 22., 18:38

KDH: egy mandátum elég!

POZSONY. A falvak, városok polgármesterei és a megyei önkormányzatok elnökei veszítsék el mandátumukat a szlovák törvényhozásban vagy az Európai Parlamentben – javasolja a Kereszténydemokrata Mozgalom.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alkotmánymódosító javaslattal szeretné megvalósítani az „egy mandátum elég” elvét. A parlament szeptemberben foglalkozik majd az indítvánnyal.

„Meggyőződésünk, hogy mind az önkormányzatban betöltött funkciók, mind a parlamenti képviselők és EP-képviselők feladatai különösen igényes feladatok, és professzionális szint nem lehet egyszerre végezni ezeket a tevékenységeket anélkül, hogy ne keletkeznének károk” – fogalmaznak az alkotmánymódosító javaslat indoklásában a kereszténydemokraták. Azzal is érvelnek, hogy az emberek szemében negatív azon politikusok megítélése, akik halmozzák a funkciókat, s emiatt egyik munkájukat sem végzik száz százalékosan.

Az alkotmánymódosításhoz 90 szavazatra van szükség, tehát a javaslatot a kormányzó Irány-Szociáldemokráciának (Smer-SD) is támogatnia kell. A kormánypárt nemrég együttműködött a KDH-val az igazságügyi reform és a hagyományos család alkotmányos védelme kapcsán. A Smer-SD most a víz alkotmányos védelmét tervezi, amivel meggátolná a víz külföldre történő kivitelét. Egyelőre nem lehet tudni, vajon megismétlődik-e a korábbi együttműködés, de mindkét fél kész tárgyalóasztalhoz ülni.

„Készen állunk a tárgyalásokra, igyekszünk kompromisszumos megoldást találni” – mondta pénteken Pavol Abrhan, a KDH képviselője. Jana Laššáková, a Smer-SD frakcióvezetője szerint a két párt képviselői valószínűleg a jövő héten ülnek össze. „Jelenleg korai lenne véleményt mondani. Találkoznunk és tárgyalnunk kellene. Fontos alkotmánymódosításokról van szó” – hangsúlyozta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.