2019. október 26., 11:36

Katarína Janošťáková távozik a Pozsonyi Közlekedési Vállalattól

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat alkalmazottja, Katarína Janošťáková, aki Antonino Vadala üzlettársa, a Mirabella cég ügyvezetője volt 2010-től, távozik a közlekedési vállalattól - jelentette be Tatiana Kratochvílová alpolgármester és Matúš Vallo polgármester.

Pozsony tömegközlekedés
Fotó: TASR

A vállalat vezetése a hírt még nem erősítette meg.

a TASR hírügynökségnek azt válaszolták, még tárgyalnak a főváros vezetésével.

Kratochvílová csütörtökön jelentette be, a 2018-as év gazdasági lezárása után távozna Janošťáková, hogy még azok a munkatársak végezzék el a gazdasági zárást, akik azért felelősek. Vallo hozzátette, ez szerinte hetek, esetleg néhány hónap kérdése.

Adriana Volfová, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat szóvivője elmondta, még tárgyalásokat folytatnak a főváros vezetésével, később pedig az érintettel, Katarína Janošťákovával is értekeznek, aki jelenleg szabadságát tölti.

Pozsony város vezetése még június végén visszahívta az ideiglenesen a fővárosi közlekedési vállalat gazdasági vezetői pozíciójából Janošťákovát.

Ezt azután tették meg, miután napvilágot láttak olyan információk, miszerint Katarína Janošťáková kapcsolatban állt Antonino Vadalával, 2017-ben pedig főkönyvelőként ő ellenőrizte és engedélyezte a közlekedési vállalat számára túl drágán vásárolt pótalkatrészekkel kapcsolatos szerződést.

Janošťáková ideiglenes gazdasági vezetői kinevezését a Pozsonyi Közlekedési Vállalat ideiglenes vezetése javasolta, mivel ő volt a legmagasabb pozícióban lévő munkatárs - a főváros vezetése pedig erre rábólintott. A főpolgármester, Matúš Vallo szavai szerint ő nem ismerte a hölgyet korábban, és nem tudott a Vadalához fűződő üzleti kapcsolatáról sem. A közlekedési vállalat vezetése szerint Janošťáková megfelelően vezette a gazdasági részleget, ténykedése alatt nem észleltek semmilyen visszaélést, sőt átláthatóbbá vált a pótalkatrészek beszerzési mechanizmusa.

A velencei bíróság 2019. október 9-én kilenc év és négy hónapi szabadságvesztésre ítélte Antonino Vadalát kábítószercsempészet miatt. Rajta kívül további 17 vádlottat ítéltek el az ügyben. Antonino Vadalát európai elfogatási parancs alapján 2018 márciusában fogták el Nagymihályban. Korábban Ján Kuciak és jegyese meggyilkolásának ügyében is vizsgálat alatt állt.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.