Kassai Gyula: jelképes jelentősége is van a mentálhigiénés felnőttképzés beindításának
A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán (KRE BTK) már bő egy évtizede folyik a mentálhigiénés segítő szakemberek képzése. A KRE az első magyarországi egyetem, amelynek a határon túli magyarlakta területeken is van, illetve lesz kihelyezett képzése. Az erdélyi Illyefalván 10 éve zajlik kihelyezett képzés, amely olyan mértékben megerősödött, hogy már az oktatók között is akadnak erdélyi szakemberek. Hasonló képzést indít a KRE Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken is. Eddig hozzávetőleg 800 hallgató végezte el ezt a szakirányú posztgraduális képzést, s ők aktívan bekapcsolódnak a Kárpát-medencében folyó szakmai munkába.
A magyarlakta térségekben mentálhigiénés csoportok alakultak, amelyek egyike a magyarországi mentálhigiénés képzést előzőleg sikeresen elvégző felvidéki szakembereket fogja össze. Õk Szathmáry Zsuzsannának, a nagykálnai (Kalná nad Hronom) gyülekezet lelkészének az irányításával szakmai találkozókat, konferenciákat rendeznek, s a mentálhigiénés közösségek tagjai állandó kapcsolatban állnak egymással és a budapesti egyetemmel. A KRE Romániában már akkreditáltatta ezt a szakképzést, és hasonló lépéseket tervez Szlovákiában is.
"A szlovákiai képzés beindítása céljából Budapestről bennünket kerestek meg, s Léván lesz e felnőttképzés felvidéki központja. Számunkra nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatunk ehhez a programhoz. Főként a korábban egy-egy mesterképzést már elvégző, pszichológiai segédismerteteket szerezni akaró lelkészeket, pedagógusokat és a segítő szakmákban dolgozókat várjuk ezzel a négyszemeszteres, szakmai gyakorlattal – például a kórházakban, szociális otthonokban vagy másutt végzett szolgálattal kibővített szakképzésre, amely során a lelki gondozás, a tanácsadás kulisszatitkaiba is bevezetik majd a résztvevőket. Eközben a hallgatók önmagukat is jobban megismerhetik, bővíthetik a pszichológiai ismereteiket“ – tájékoztatta portálunkat Kassai Gyula.
Az egyházközség tehát a Czeglédi Péter Református Gimnázium épületébe fogadta be a felnőttképzést. Az oktatás havonta két napon, csütörtökön és pénteken reggeltől estig folyik majd. A hallgatók az első két félévben, illetve nyáron 5-5 napos önismereti csoportmunkában vesznek részt. A Szlovákiai Mentálhigiénés Közösség a gimnáziummal együtt végzi a szervezőmunkát, és biztosítja a szellemi-közösségi hátteret, illetve a kapcsolattartást az egyetemmel. A KRE nyújtja a képzést és az akkreditációt, illetve Pszichológiai Intézete küldi majd Lévára az oktatókat. Köztük dr. med. Grezsa Ferenc szak- és központvezető egyetemi adjunktust, aki a jövő pénteki lévai ünnepségen is jelen lesz.
Az érdeklődők Szathmáry Zsuzsanna alábbi elérhetőségein jelentkezhetnek: 0908/ 192 110, [email protected]. A felvételi idejéről és módjáról később tájékoztatják az érdeklődőket, akik közül ősztől 36 személy vehet részt ezen a képzésen. Az egyetemi tájékoztatóból kiderül, hogy a felvételi beszélgetés a szakmai gyakorlatra és a jelentkezés motívumaira irányulmajd, külön felkészülést nem igényel.
Bár a továbbképzés szemeszterenként közel 160 ezer forintba kerül, ám az egyetem lehetővé teszi, hogy a hallgatóknak ehelyett félévenként csak 40 ezer forintnyi önrészt kelljen fizetniük. Az oklevél megszerzéséhez a tantárgyi követelmények teljesítése, négy szemeszter után szakdolgozat megírása és a záróvizsga megvédése szükséges.
Kassai Gyula hangsúlyozta: a felnőttképzés beindításának jelképes jelentősége is van.
„A szórványközösség felé egy megerősítő üzenet az ilyen képzés működtetése, amely összekapcsolja az anyaországot a nyelvhatáron élőkkel. Igazi szellemi bázis, központ jön így létre, ahol a mi feladatunk a magyar jövő építése a szórványban. Nem a múltban nosztalgiázunk, hanem az oktatás területén keressük a fejlődés lehetőségét, amihez szükség van az anyaországi támogatásra. Közösségeink megerősödésének a lehetőségét főleg a felvidéki oktatás fejlesztésében látom. A fiatalokat, a felvidéki értelmiséget be kell kapcsolni a Kárpát-medencei körforgásba. Léva ennek a fontos folyamatnak az egyik motorja kíván lenni. A jövő pénteki rendezvényünket megtiszteli majd jelenlétével, illetve igei szolgálat végez Ft. Fazekas László, az Szlovákiai Rerformátus Keresztyén Egyház püspöke” – zárta tájékoztatását a lévai lelkész-esperes.