2018. március 2., 12:29

Kárpátaljai utazási programot hirdet a Rákóczi Szövetség

BUDAPEST. Idén is meghirdeti kárpátaljai utazási programját a Rákóczi Szövetség, a szervezet magyarországi családszervezetek, tantestületek, nyugdíjas és egyházi közösség jelentkezését várja.
201803021126130.karpatalja.jpg

A szövetség által a Kárpátaljáért felelős kormánybiztossal közösen meghirdetett program célja a kárpátaljai régió idegenforgalmának fellendítése és a magyar-magyar kapcsolatokat erősítése.   

A kiránduló csoportok 250 ezer forint utazási támogatásra pályázhatnak április 4-ig, a Rákóczi Szövetség honlapján (www.rakocziszovetseg.org).

A programot 2016 tavaszán hirdette meg első alkalommal a Rákóczi Szövetség, ami sikertörténetté vált, hiszen az elmúlt két évben 200 utazó csoporttal mintegy 10 ezren jutottak el Magyarországról Kárpátaljára, ami nagyban hozzájárult a nehéz helyzetbe jutott régió idegenforgalmának fellendítéséhez.   

A Kárpátaljára utazó csoportok átlagosan két éjszakát töltenek el a régió panzióinak és falusi turizmusainak szállásain, több tízmillió forinttal támogatva így a nehéz gazdasági helyzetbe került helyi emberek megélhetését.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.