2015. március 25., 15:18

Kárpátalja támogatását kéri a KMKSZ és a XXII. kerület

BUDAPEST. Felhívást intézett a Kárpát-medence magyarlakta településekhez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a XXII. kerületi önkormányzat, amelyben a kárpátaljai magyarság támogatását kérik.
Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a felhívást Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és Szabolcs Attilával, a parlament nemzeti összetartozás bizottságának fideszes alelnökével írták alá.

Utalt arra, hogy Ukrajna elhúzódó válság elé néz, s a minden magyar felelős minden magyarért elv alapján kérik a településeket, egyházakat, vállalkozókat, civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy csatlakozzanak.

A kezdeményezés a gyermekétkeztetés támogatását jelöli meg célként. A polgármester arra hivatkozott, hogy a hrivnya nagyon sokat veszített vásárlóerejéből, így gyakorlatilag kevesebb pénzből kell ugyanazokat a feladatokat megoldani.

Karsay Ferenc utalt arra is, hogy hasonló kezdeményezés mentén tűzték ki a hazai önkormányzatok a székely zászlót is, s most is arra számít, hogy sokan csatlakoznak az adománygyűjtéshez és az emberek megértik a jelentőségét.

A kerület vezetője arról is beszámolt, hogy a városrészben ugyancsak gyűjtést hirdettek az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen, Budafok-Tétény öt pontján lehet adakozni április végéig.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.