Karnyújtásnyira az örök élet
MOSZKVA. Mióta az emberiség öntudatra ébredt, azóta bennünk van a vágy, hogy megtaláljuk az örök élet forrását. Egy orosz úriember állítja, erre már pusztán csak egy évtizedet kell várnunk – adta hírül az orosz RT.com hírportál.
A várható élettartamokat tekintve a mennybe költözéstől még igencsak messze lévő Dmitrij Itskov minden energiáját egy olyan projektbe fekteti, amely szerinte az öröklét felé tereli az emberiséget. A 31 éves médiamágnás állítása szerint összehozott egy 100 főből álló tudóscsoportot, akiknek csupán egyetlen egy feladaton kell dolgozniuk: meg kell oldaniuk, hogy az emberi agyat robot testbe ültessék át. A projekt neve Avatar, utalva James Cameron nagysikerű mozijára, melyben a távoli jövőben az emberek képesek elméjükkel átlépni egy, a valóditól fizikailag távol lévő, és akár teljesen különböző, úgynevezett avatár testbe.
„Ez a projekt a halhatatlanság felé vezet. Egy tökéletes avatárral bárki a társadalom tagja maradhat. Senki se akar meghalni.” – mondja Itskov. „Tisztában vagyok vele, hogy ez nagy kihívás a tudósoknak, de én hiszek az „amerikai álomban”, hogy ha az összes energiád és időd egy célnak szenteled, akkor az valóra válik.”
Elképzelése szerint a fejlesztés első fázisában azt oldanák meg, hogy az agyat műtéti úton, hogyan lehet egy robot testbe átoperálni, hogy az ugyanúgy működjön, mint a valódiban, valamint ne haljon meg. A következő lépés egy mesterséges agy megépítése, amibe az igazi minden egyes tárolt információját feltöltenék, valahogy úgy, mint ahogy a nyaralás képeit szoktuk áttölteni a fényképezőről a számítógépre. A végső cél pedig, hogy a technikát robot helyett hologram testtel is működtessék. „A hologramoknak rengeteg előnyük van. Át tudnak menni a falon, a fény sebességével haladhatnak. Emlékeznek még a Star Warsban Obi Wan hologramjára? Elképesztő volt.”
Mielőtt még azt hinnénk, hogy csupán egy túlságosan tehetős fiatalember hóbortjáról van szó, megjegyezzük, nem ő az egyetlen, aki az emberi elme gépekbe plántálásán dolgozik. Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, azaz a DARPA (Defense Advanced Research Project Agency) jelenleg azon munkálkodik, hogy olyan félig önálló robotokat hozzon létre, melyeket a katonák az elméjükkel távirányítanak. Itskov szeretne is szövetkezni velük álma megvalósításában.
Az örök élet tehát lehet, hogy már csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Jó lesz ez nekünk? Milyen lehet az élet hologramként? Az egy dolog, hogy át tudunk menni a falon, de vajon mi lesz az egyéb érzeteinkkel, az ételek ízével, a szellő simogatásával stb.? Az elménkkel a lelkünket is átmentik az új testbe? Milyen életünk lenne érzések nélkül? Születnének új emberek? A hologramok nem fogják még gyorsabban pusztítani a földet? Mindenkinek elérhető lesz ez a lehetőség? Millió kérdést fel lehetne tenni a témával kapcsolatban. Vajon Itskov belegondolt akár csak egybe is?

Forrás
RT.com